
Rusvai Miklós virológus szerint már túl vagyunk a nehezén, a járvány harmadik hullámának csúcsán.
A szakember az ATV Start című műsorában azt mondta, hogy
március 26. és április 1. között tetőzött a fertőzöttek, a kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen lévők, majd pedig az elhunytak száma.
Rusvai ennek ellenére kockázatosnak tartja a kormány nyitási tervét, és a 2,5 millió beoltott helyett inkább a szennyvízvizsgálatok eredményeihez és a járványadatokhoz igazítaná a korlátozások feloldását.
A virológus úgy látja, az iskolák április 19-i megnyitásának hatásai a május eleji járványadatokban mutatkoznak majd meg.
Eddig és ne tovább: a Fidesz megengedhetetlen dolgot tett egy haláleset kapcsán