
Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint “elemi erővel tombol a járvány” Európában és Magyarországon is, amelyet a sokkal fertőzőbb, sokkal súlyosabb megbetegedéshez vezető brit vírusmutáció okoz. A tisztifőorvos szerint a variánsnak itthon szinte 100 százalékos a jelenléte.
Müller Cecília kitért rá, hogy a kórokozó ellen kétféle fegyverünk van:
az egyik a higiénés szabályok betartása, a másik a vakcina.
Szerinte nem szabad válogatni a vakcinák között, mert nagyon nagy az egészségügyi rendszer leterheltsége. Közölte, hogy ma már sok fiatal is lélegeztetőgépen van, olyanok is, akiknél nem találtak alapbetegséget.
A jó idővel többen mennek a játszóterekre, ez azonban Müller Cecília szerint megelőző intézkedéseket kíván. Az első, hogy a homokot, ott, ahol a terület nem volt letakarva, ajánlatos kicserélni, a játékokon fertőtlenítő mosást kell végezni. A fenntartónak pedig gondoskodnia kell róla, hogy az eszközök tiszták maradjanak. Müller szerint fontos az is, hogy a játszóterekre csakis egészséges szülők és gyermekek menjenek be.
Így tehát cseréljünk homokot mi magunk, ha játszótérre megyünk! Ugorjunk be a zárva lévő TÜZÉP-re venni egy vödörrel. De ha mi visszük azt is, minek mennénk játszótérre?