
A kormány kihirdette „a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendeletet”, amit március 8-tól kell alkalmazni. A jogszabály az eddig bevezetett korlátozások mellett további szigorításokat ír elő. Alábbiakban összeszedtük a legfontosabbakat:
Közterületen, illetve a nyilvános helyeken mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.
A települések belterületén az épületeket elhagyva az utcán, közterületen mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje. Két kivételt fogalmaznak meg: a hat évnél fiatalabb gyerekek, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmussal élők.
Reggel 5 és este 8 óra között az egyéni szabadidős sporttevékenység külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani. Az ilyen sporttevékenység közben nem kell a maszkot viselni.
A külterületen, illetve a települések belterületén található parkok, arborétumok és erdők nyitva maradnak, azok az e rendelet hatálybalépésekor érvényes szabályok szerint látogathatóak.
A fenti szabálysértés esetén a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint, a helyszíni bírság összege pedig ötezer forinttól százötvenezer forintig, a szabálysértés ismételt elkövetése esetén kétszázezer forintig terjed.
Vannak üzletek, amik nem zárnak be
Az üzletek egy része bezár, de egy csomó kivételt meghatároztak:
- a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletet,
- a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító) üzletet,
- a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletet (különösen a műszaki cikket, az alkatrészt, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletek), ide nem értve a főtevékenységként szórakoztató és háztartási elektronikai eszközöket forgalmazó üzletet
- az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletet,
- a mezőgazdasági üzleteket, ideértve a műtrágyát értékesítő üzletet és a vágóhidat,
- a piacot, a helyi termelői piacot,
- a kertészeti árudát, a faiskolát,
- a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletet, az állatgyógyszertárt;
- a benzinkutat és
- a nemzeti dohányboltokat és újságost.
Szolgáltatások
A személyes megjelenést igénylő szolgáltatást nyújtó helyszíneket be kell zárni, de itt is van egy sor kivétel:
- pénzügyi szolgáltatások (bankok)
- közlekedési szolgáltatás (taxi, tömegközlekedés)
- magánegészségügyi szolgáltatás, ideértve a szemüvegkészítést
- szociális szolgáltatás (ápolás, hajléktalanszálló, falugondnok)
- postai és csomagküldő szolgáltatás
- a totózó és lottózó szolgáltatás
- a járműszervizek, a mezőgazdasági és iparigép-szervizek, a háztartásigép-szervizek (pl: autó-, bicikliszerviz, bojlerjavító), az épületgépészeti szolgáltatás
- az informatikai, a kommunikációseszköz-javítási szolgáltatás
- a temetkezési szolgáltatás
- az állatorvos
- az állat-, növényegészségügyi, élelmiszer-vizsgálati laboratóriumi szolgáltatás
- az élelmiszer-feldolgozási szolgáltatás
- a közétkeztetési szolgáltatás
- az állattenyésztési szolgáltatás
- az ügyvédi szolgáltatás
- a biztonsági szolgáltatás
- az épületüzemeltetési és irodai szolgáltatás
- a járműkölcsönzési és a gépkölcsönzési szolgáltatás
- a mosási és tisztítási szolgáltatás
Az intézkedések betartását a rendőrség a Magyar Honvédség közreműködésével ellenőrzi.
Ha a rendőrség az ellenőrzés során, vagy a rendőrség a katona értesítése alapján a kötelezettség megszegéséről szerez tudomást
- 100000 forinttól 1000000 forintig terjedő bírságot szabhat ki,
- a helyiséget, területet, intézményt, illetve a helyszínt legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja.
A büntetés nem alkalmazható, ha az üzemeltető vagy a vezető a szükséges intézkedéseket megtette, azaz, ha a jogsértőt felszólította távozásra, és ha az nem ment el, a rendőrséget értesítette.
Iskolákkal, óvodák, edzőtermek
Az óvodákban rendkívüli szünet lesz. Az iskolai kollégiumok az igazgatója döntése szerint működnek.
A köznevelési és szakképzési intézmények működése kapcsán a kormányzati intézkedések végrehajtásáról a köznevelésért, illetve a szakképzésért felelős miniszter határozatban rendelkezik.
A jégpályák, az uszodák, az edző- és fitnesztermek és a sportlétesítmények versenyszerűen sportolók számára edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából látogathatóak.
Ítélkezési szünet
A Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és a legfőbb ügyész javaslatára rendkívüli ítélkezési szünetet rendelnek el. A közigazgatásban foglalkoztatottak a munkájukat a munkavégzés rendes helyétől eltérően, a lakó-, illetve tartózkodási helyükön, saját eszközeikkel végzik.