Othmar Karas: nem fogjuk hagyni, hogy Orbán Viktor zsaroljon minket, a tervek szerint halad előre a szabálymódosítás

Kép forrása: MTI

Othmar Karas osztrák EP-képviselő arról beszélt a Politicónak, nem fogják hagyni, hogy Orbán Viktor zsarolja őket, és a tervek szerint haladnak előre a szabálymódosítással, írja a 444.

Novák Katalin vasárnap nyilvánosságra hozott egy levelet, amiben Orbán arról írt, hogy a Fidesz kilép a Néppártból (EPP), ha megszavazzák az alapszabály-módosítást.

Az EPP elnökségének pénteki ülésén megszületett a döntés az eljárási szabályzat módosításáról, amely lehetővé tenné a csoportos kizárást és felfüggesztést, amelyre jelenleg nincs mód. A végleges szöveg még nincs meg, de gyorsan elkészülhet, és már akár szerdán el is fogadhatják.

Orbán levelére vasárnap késő este a Néppárt képviselőinek küldött levelében Esteban González Pons néppárti franckióvezető-helyettes reagált. Ő úgy fogalmazott, most Orbán leveléről fognak szólni a belső vitáik.

A Politico szerint a frakció több tagja is úgy vélte, hogy

Orbán levele inkább egy ajándék, semmint egy fenyegetés volt Webernek, hiszen a frakcióvezetőnek is egyszerűbb lenne minden, ha a Fidesz magától kilépne, és nem kéne a felfüggesztésükről szavazni.

Akik már jó ideje ki akarják zárni Orbánék a pártcsaládból, most úgy érzik, számukra lejt a pálya. Dennis Radtke, német CDU-s EP-képviselő a Twitteren arra utalt, hogy ha a Fidesz menni akar, hát menjen.

Rohamosan terjed az a Szijjártó-idézet, amit Juszt László kerített elő: erre nem veri a mellét a külügyminiszter

loading...