
171 ezer eurót (61 millió forintot) keres a transzparenciát vizsgáló hatóság Alain Griset miniszteren, akinek szolgálati lakását átkutatták a nyomozók.
A hatóság egy olyan befektetési számlán találta a pénzt, amelyet a miniszter kifelejtett a vagyonnyilatkozatából. Már ez is elég kínos, de az már kifejezetten törvénysértő, hogy a befektetési számlára honnan is érkezett a pénz?
A miniszter ugyanis korábban a kisvállalkozók helyi szövetségének észak-franciaországi elnöke volt. Ennek a szövetségnek volt egy ingatlancége, és innen jött a pénz a magán befektetési számlára.
Alain Griset 1991 óta vezette a szervezetet, tavaly júliusban került be a francia kormányba, és akkor mondott le tisztségéről. A politikus azt állítja, megállapodott a Kisvállakozók szövetségének vezetőségével, hogy egy ingatlanügyletből származó 130 ezer eurót a saját számláján kamatoztat.
„Csakhogy ez törvénytelen!”
– kommentálta az ügyletet a transzparenciahatóság vezetője.
A miniszter arra hivatkozik, hogy az ügyletből csak 19200 eurós haszna származott, és azt vissza is fizette a kisvállakozók szövetségének.
Az ügyészség adócsalás és pénzmosás gyanújával indított nyomozást a miniszter ellen Lille városában. Ez szélesebb körű vizsgálat – írja a Le Monde cikke alapján a hvg.hu. Kiterjed ugyanis mindazokra az esetekre, amikor a szövetség pénze a mostani miniszter magánszámláin landolt. Griset azt állitja, hogy baráti megállapodásról volt szó, amely éveken át jól működött.
Ez tehát a hanyatló Nyugat, ahol a liberális elnyomás miatt szinte élhetetlenek az országok. Orbán szerint ez élhetetlen? Azok az országok szörnyű helyek, ahol működik az igazságszolgáltatás, és felelősségre vonható bárki, aki törvénytelenül jár el? Hát ez sokat elárul a Fideszről!