
Semmilyen kölcsönt nem nyújtott és hitelt sem folyósított a Budapest Bank Rogán Antal feleségének. Hamisnak bizonyultak tehát azok a hírek, amelyek ezzel kapcsolatban jelentek meg a múlt héten a baloldali sajtóban. Rogán Antal feleségének semmilyen föld nem került a tulajdonába – írja a Magyar Nemzet.
Korábban a 444.hu cikke alapján mi is beszámoltunk róla, hogy pár héttel Rogán Antal harmadik esküvője előtt, 2020. november 20-án a miniszter új feleségének családja hatalmas összegért vásárolt földeket Északkelet-Magyarországon, ehhez pedig az állami Budapest Bank kölcsönét vették igénybe. A tranzakcióról egy nyilvános szerződés is elérhető Tardona honlapján.
A lap információi szerint a szerződés soha nem ment teljesülésbe, a miniszter felesége és családja nem vásárolták meg a földterületeket.
Rogán Antal a Magyar Nemzetnek azt mondta:
Sem a feleségem, sem a családja nem kívánnak közszereplők lenni, nem is szeretnének kiállni a nyilvánosság elé, de a megjelent hamis cikkek kapcsán a család megtette a szükséges jogi lépéseket, ami természetesen nem megy egyik napról a másikra.
A Budapest Bank eddig nem nyilatkozhatott a banktitok miatt. A bankokat ugyanis köti a banktitok, sem az ügyfelekről, sem a hitelekről nem adhatnak tájékoztatást. A család az elmúlt napokban felmentette a Budapest Bankot a banktitok alól, így a bank a mai napon a nyilvánosság előtt is cáfolni tudta a megjelent cikkeket. A bank közleménye szerint nem kötöttek földvásárlási célú hitelszerződést Obrusánszki Barbarával és szüleivel, ennek megfelelően nem folyósítottak hitelt erre a célra.
A Budapest Bank közleménye
A 2021. február 2-án, valamint azt követően megjelent sajtóhírekkel ellentétben a Budapest Bank Zrt. nem kötött földvásárlási célú hitelszerződést Obrusánszki Barbarával és szüleivel, ennek megfelelően nem folyósított hitelt erre a célra. Hamis és megtévesztő minden ezzel ellentétes állítás és közölt feltételezés. A Budapest Bank Zrt. ugyanakkor kedvező hitelkonstrukciói révén meghatározó helyet foglal el a földvásárlással kapcsolatos hitelezési piacon. A Budapest Bank Zrt. minden esetben a meghatározott működési rend mentén és a hatályos jogszabályoknak megfelelően végzi hitelezési tevékenységét.