
Pórul járt az ellenzéki vezetésű város azzal, hogy a kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánította
Mindössze 718,6 millió forintot tervez különböző módon Gödre fordítani a Pest megyei önkormányzat abból az 1,796 milliárd forintnyi iparűzési adóbevételből, amit a városban található Samsung-gyár fizetett be a megyének
– írja a Népszava egy a birtokába került dokumentumra hivatkozva.
A kormány még tavaly áprilisban nyilvánította különleges gazdasági övezetté a térséget, és az innen származó adót az ellenzéki vezetésű várostól Pest megyének irányították át.
A Népszavának Ambrus András, a megyei önkormányzat sajtófőnöke azt mondta, az összeg nem közvetlenül az önkormányzathoz kerül, valóban pályázni kell rá: 269 millió forintot biztosítanának a gödi zöld-fenntarthatósági alapra, illetve 449 millió forintot gödi útfelújításra.
Védettséget igazoló okmányt vezet be Magyarország, de nem csak az kapja meg, akit beoltottak már