Halandó ember számára megközelíthetetlen helyen, háromszáz milliárd forintból épülhet meg a fideszes elitkórház

Kép forrása: Bloomberg

Többszáz milliárd forintból épülhet a tömegközlekedéssel megközelíthetetlen fideszes elitkórház

Gy. Németh Erzsébet, humán ügyekért is felelős főpolgármester-helyettes, a DK alelnöke, és László Imre, Újbuda DK-s polgármestere közös sajtótájékoztatót tartottak szombaton, amelyen Gy. Németh úgy fogalmazott,

a fideszes elitkórház ügye lassan a fideszes beruházások állatorvosi lovává válik. 

Még 2015-ben jelentette be a kormány, hogy a Dobogó néven ismert területen úgynevezett szuperkórház épül. Láthatjuk, hogy milyen sikeresen haladnak:

Már 15 milliárd forintba került, de még egy követ sem raktak le, az eredeti tervekhez képest kétszer annyiba, nagyjából 300 milliárdba fog kerülni, és éveket csúszik a megépítése, mai tudásunk szerint legalább három évet

– emlékeztetett a politikus. Hozzátette, a legnagyobb baj mégis inkább az, hogy már most látszik, hogy az elitkórház nem a magyaroknak, hanem a milliárdos fideszes elitnek épül: teljesen nyilvánvaló, hogy egy átlagos budapesti nem tud ide eljutni, tömegközlekedéssel legalábbis biztosan nem.

A főpolgármester helyettes ismertette, éppen ezért javasolta a Főváros, hogy új helyszínen, a Kelenföldi Pályaudvar mellett épüljön kórház, amit a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) meg is vizsgáltatott.

“A 8 hektáros barnamezős területről Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár akkor úgy nyilatkozott, hogy az általunk megnevezett terület alkalmas lenne a létesítmény fogadására. De valamiért a kormányt nem érdekelte a javaslatunk, maradt ennél a területnél, és azt ígérte, hogy közzé is teszi az új közlekedési hálózat létrehozásáról szóló kormányhatározatot”

– magyarázta a politikus, hozzátéve, ez a mai napig nem történt meg.

Gy. Németh Erzsébet kijelentette, a Demokratikus Koalíció főpolgármester-helyetteseként úgy látja, hogy a kormányt nem érdekli sem a budapestiek, sem a magyarok egészségügyi ellátása.

“A fideszes elitkórház terve egy halandó számára megközelíthetetlen, kifejezetten a helikopterező fideszes elitnek épülő elitkórházat takar” – mondta zárásként a DK-s főpolgármester-helyettes.

loading...