
Miután a Dirakt36 kiderítette, hogy Orbán Viktor apjának cége, a Dolomit Kft. a piaci árnál esetenként 60-70 százalékkal drágábban kínálja termékeit, Rónai Sándor, a DK EP-képviselője az Unió Csalás Elleni hivatalához (OLAF) fordult.
A Dolomit Kft. árképzése természetesen a cég belső ügye lenne, ha nem tudnánk, hogy Orbán Győző cége rendre részt vesz állami tenderekben. Éppen ezért nem mindegy, hogy a magyar adófizetők pénzét milyen túlárazott termékekre költi a magyar állam, ahogy az sem, hogy a miniszterelnök édesapja által elnyert beruházásokban milyen mértékű uniós forrást használnak fel, hiszen ebben az esetben az uniós állampolgárok pénzét költik túlárazott termékekre
– írják a Demokratikus Koalíció közleményében.
A Demokratikus Koalíció szerint „minden határon túlmegy, hogy Orbán Viktor arra használja hatalmát, hogy családtagjait juttassa zsíros állami megbízásokhoz”.
Láttunk már OLAF vizsgálatot, nem lett jó vége
Az OLAF 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja Orbán Viktor veje, Tiborcz István egykori érdekeltsége, az Elios Innovatív Energetikai Zrt. látványos közpénzes tarolása kapcsán.
2018. január 12-én a Legfőbb Ügyészség megkapta az OLAF igazságügyi megkeresését, és nyomozást indított az ügyben, de a rendőrség még ugyanazon év 2018. november 6-án bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.
Az OLAF úgy reagált a magyar rendőrség botrányos bejelentésére, hogy az
„nem érvényteleníti az OLAF megállapításait és bizonyítékait. Ennek megfelelően később pénzügyi jóvátételt is kérhetnek a tagállamtól.”
Más szóval a visszakövetelt 13 milliárd „nem az Eliost és tulajdonosait érinti hátrányosan, hanem a magyar adófizetőket.”
Az Európai Számvevőszék eközben
az OLAF jogköreinek bővítését kéri, hogy az Európai Ügyészségből kimaradó országok se úszhassák meg büntetlenül a korrupciót.
A közvilágítás ügyében Siófok városa is érintett volt. A nyomozás lezárása után a polgármester úgy nyilatkozott, hogy a rendőrség semmilyen papírt nem kért tőle. Hódmezővásárhely is érintett volt, de őket sem kereste meg a rendőrség.
Ezek után felmerül a kérdés,
mit vizsgált egyáltalán a rendőrség, és milyen alapon hozta meg a döntését?
Orbán Győző is megégetheti magát
A DK képviselője ugyanis nyomatékosan kérte magától az OLAF vezetőjétől, hogy alaposan vizsgálják ki Orbán apjának ügyét, és ha kell, indítsák el a szükséges eljárást. A DK szerint minden határon túlmegy, hogy Orbán Viktor arra használja a hatalmát, hogy családtagjait juttassa zsíros állami megbízásokhoz.