A Fidesz rögtön az első héten elsütötte a 2021-es év viccét: ezen elhasalsz te is

Gyurcsány Ferenc leiskolázta Orbánt.
Kép forrása: AFP

Idén közel kétmilliárd forintot adott a kormány a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) korrupció elleni fellépését segítő létszámfejlesztésre  – írja a kormánypárti Magyar Nemzet.

Az év vicce tehát a következő:

A Fidesz-kormány kétmilliárdot pumpál a Nemzeti Védelmi Szolgálatba, hogy ott több olyan munkatárs legyen, akik hathatósan fellépnek a korrupció ellen.

El tudjuk képzelni azt a szituációt, amikor megjelenik az Orbán-féle vezetőség által kipénzelt NVSZ-es új brigád, kopogtatva egy korrupt fideszes ajtaján? Nem? Mi sem.

A Bolcsik Zoltán vezette NVSZ támogatásáról egy december végén megjelent kormányhatározatban döntöttek. A szervezet ez alapján maximum kétmilliárd forintot fordíthat létszámfejlesztésre a 2021-es évben, valamint a 2020–2022 közötti időszakra szóló, az úgynevezett Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia végrehajtására. A határozatban arról is szó esik, hogy jövőre, vagyis 2022-től mintegy 1,1 milliárd forint fordítható majd ugyanerre a célra.

“Az NVSZ létszámfejlesztése évek óta tart, hiszen 2014-től a szervezet alaptevékenységként látja el a korrupcióellenes tevékenységgel összefüggő kormányzati feladatok összehangolását, ami fokozatosan pluszmunkaerőt igényel”

– írja a kormánylap.

Megszólalt a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke: aki nem oltat, fizessen!

loading...