Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Deutsch Tamásra lecsapott a Néppárt, megvonták tőle a jogokat: többé nem úgy ugrál a Fidesz, ahogy akar

Kép forrása: MTI

Ezúttal nem a „brüsszeli bürokrácia” vagy valamely más, a kormány által kreált elképzelt gonosz fenyegetőzött, hanem a Fidesz saját európai értékközössége lépett fel, méghozzá nagyon keményen Deutsch Tamással szemben, miután ő meghunyászkodva bocsánatot kért a szavai miatt.

133 igen és 6 nem szavazat mellett döntött szerdán Deutsch Tamás jogfosztásáról az Európai Néppárt – értesült az EUrologus. Korábban mintegy 40 képviselő Deutsch kizárását kezdeményezte a Néppárt frakciójából.

Nekik sem fért bele, hogy a „nagylegény” azt képzeli, hogy neki mindent lehet következmények nélkül, szégyent hozva ezzel a hazánkra.

Az EUrologus birtokába jutott állásfoglalás-tervezet szerint a fideszes politikust nem zárják ki az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) frakciójából szerda este, azonban megvonják a frakciótagsághoz fűződő összes jogosultságát. A javaslatot változatlan formában fogadta el a Néppárt. Deutschtól így azonnali hatállyal visszavonták azt a jogot, hogy

  • a képviselőcsoport nevében az EP plenáris ülésén felszólaljon,
  • egyes ügyek előadójaként vagy árnyékelőadójaként dolgozzon,
  • bármilyen tisztséget töltsön be az EP-ben, ez elsősorban a Költségvetési és Ellenőrzési Bizottság alelnöki mandátumát jelenti – foglalja össze a történteket a HVG.

Azért döntöttek úgy, hogy megleckéztetik a Fidesz-alapítót, mert ő két tévéinterjúban is arról beszélt, hogy Manfred Weber frakcióvezető egyik kijelentése a náci Gestapo és a magyar kommunista titkosrendőrség, az ÁVO módszereire emlékeztetnek.

A Fidesz azzal fenyegetett, ha Deutschot kizárják, a többi képviselő is távozik vele együtt. Noha a kizárás nem történt meg, valójában a tömeges dobbantás nem is lett volna célja a Fidesznek, ezért valószínűleg házon belül kötelezték bocsánatkérésre az EP-képviselőt.

A németek Deutsch Tamást is megmentenék: arra kérik a Néppártot, hogy ne zárják ki a fideszes képviselőt

 

loading...