Kiszivárgott belső jelentés alapján állítja a CNN, hogy Kína széthazudta a koronavírus-statisztikákat

A legrosszabb rémálom térhet vissza: a kutatók szerint rosszabb helyzetben vagyunk, mint a Covid berobbanásakor
Kép forrása: AP

Belső felhasználásra szánt dokumentumok jutottak a CNN birtokába, amik alapján beigazolódik a gyanú, hogy Kína hamis számokat közölt a koronavírus terjedéséről. A legismertebb amerikai hírcsatorna által közzé is tett dokumentumokat abban a tartománynak az egészségügyi hatóságai készítették, ahonnan elindult a járvány.

A cikkben hosszan írnak arról, hogy az ország a fertőzöttek és a halálesetek számát is kozmetikázta:

Hirdetés

Háromhetes csúszás volt általában a valósághoz képest. Ezek szerint Hupejben december elejére már nagyon sok megbetegedésről tudtak, de egyszerűen eltitkolták. A 117 oldalnyi dokumentum szerint február 10-én 5918 megbetegedés helyett csak 2478-at jelentettek, tehát a megbetegedések több, mint felét eltitkolták a világ elől. De tulajdonképpen minden lehetséges statisztikát lefelé kerekítettek az első pillanattól kezdve.

Az egész járvány kezdete óta ez az első kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a kínai vezetés kozmetikázta a saját számait. Kína eddig az összes vádat tagadta, sőt, már ott tartanak hogy egyáltalán nem tőlük indult el a világjárvány.

A gázkamrázó Demeter Szilárd el szeretett volna menni az ATV műsorába, de fentről megtiltották neki

loading...
A szerző: Jabronka Richárd 11284 cikk
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.