A fekete ruhás nővér visszatért: Sándor Mária élő adásban oktatta ki Orbánt

Kórházi folyosó.
Fotó: MTI - illusztráció

Sándor Mária utoljára 2 évvel ezelőtt volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége, de most visszatért a képernyőre, mert úgy érezte, hogy muszáj megszólalnia.

Sándor Máriánál kiverte a biztosítékot a köztévében leadott Orbán-interjú:

a gyermekszakápoló az egészségügyi dolgozók, az ágy mellett állók nevében kéri, hogy vagy vegyék le ezt az adást az M1 műsoráról, vagy pedig ezt a rész vágják ki.

A fekete ruhás nővérként elhíresült kormánykritikus ápolónő megnyugtatta a magyar embereket, hogy a magyar ápolók nem fogják feladni:

„a nővérek megdöglésig lesznek az ágyak mellett”

– mondta.

Sándor Mária felidézte, hogy az Orbán-interjúban elhangzott az az állítás, hogy „van egy szabály, hogy egy orvos, egy ápoló hány embert tud ellátni”, de a nővér szerint még békeidőben sincs ilyen szabály.

Elmondása szerint 2013-ban kérte a köztársasági elnöktől, hogy lépjen valamit a fent említett szabályozás érdekében, de azóta sem történt változás.

“Egy gyermek szakápoló intenzív osztályon (…) három gyermeket tud ellátni. Felnőtt osztályon az intenzíves nővér (…) két beteget tud becsülettel ellátni.”

Orbán Viktor szerint ezt a számot lehet növelni, a 4-et 8-ra és így tovább, de Sándor Mária szerint ez sem így van. A nővér szerint ezt egyszerűen nem fér össze a becsületes ellátással.

Sándor Mária arra kéri a laikus miniszterelnököt, inkább maradjon csendben

Azért kéri erre a politikusokat, akik nem dolgoznak az egészségügyben, mert itt a legkisebb emberekről van szó, akiket nagyon megbánt, ha az ő szakmájukról próbálja megmondani a tutit egy laikus:

“Az, aki nem dolgozik benne, nagyon szépen kérem, ne tegyen szakmai nyilatkozatot, mert ez a valóban benne dolgozót nagyon mélyen érinti. Itt a legkisebb emberekről van szó. És azt is kérem, hogy azt a reklámot, amiben ők azt favorizálják, hogy milyen mértékben emelik az orvosok és nővérek fizetését, szintén vegyék le, mert az van benne, “mert ők megdolgoztak érte”

– mondta, majd kérdést intézett a magyar politikusokhoz:

 A politikusok az gondolják, hogy azokért a milliókért ők megdolgoznak?”

A műsort vezető Krug Emília felvetette, hogy a politikusok elismerik a szakápolók munkáját, amire Sándor Mária – joggal – már eléggé indulatosan válaszolt:

“Tényleg, elismerik? Szeretném, ha a lányok megmutatnák a mostani fizetési papírjukat! (…) Kinek mi az elismerés. Hogy szóban elhangzik, vagy hogy tapsoltunk nekik… Mi az elismerés? (…) ki, mikor tette? Sem ez az oldal, sem az az oldal. Ezt nagyon jól tudja az egészségügyi dolgozó. Senkire nem számíthat, csak saját magára!”

Sándor Mária azzal zárta a beszélgetést, hogy „az elembertelenedés a fönti szinte totális..”

Egy fiatal fiú olyan kiírást tett közzé, amit ha elolvasol, kiesik a kezedből a kávéd

loading...