Kevesebbet kellene tesztelni a népszerű orvos szerint, logikus magyarázatot ad erre

Kép forrása: novakhunor.hu

Egyre másra azt halljuk, hogy tömegesen kellene tesztelnünk, ám most egy orvos azzal állt elő, hogy mivel így is túl kevés tesztet végzünk, ezért mostantól még kevesebbet kellene.

Novák Hunor magyarázata:

„Kevés tesztet végzünk – azt javaslom, éppen ezért még kevesebbet teszteljünk, és rangsoroljunk!

Az elmúlt napokban az elvégzett koronavírus tesztek kb. 25%-a volt pozitív hazánkban. Ez nagyon magas arány, azt jelenti, hogy kevés tesztet végzünk összességében, és rengeteg fertőzött biztosan szabadon szaladgál, nem tudjuk felkutatni őket. A kontaktkutatásra sincs elég ember, nem bírja az állam a terhelést ennyi fertőzöttel, ez azt gondolom nem meglepő és érthető is. A járvány olyan szakaszába lépett, hogy véleményem szerint stratégiát kellene váltani, és előtérbe kell kerüljön az államra mutogatás helyett az egyén felelőssége.

Nem kérdés: a legjobb az volna, ha többszörösére növelnénk a tesztek számát, csak hogy ez egy irreális álom, és nem kellene kergetnünk. Nagyságrendekkel több PCR tesztet képtelenség végezni: ezek bonyolult dolgok, nincs hozzá elég szakemberünk, nem lehet pár nap alatt megtanulni.

Furcsának tűnhet, de ezért úgy gondolom, eljött az ideje, hogy kevesebb PCR-tesztet végezzünk és/vagy rangsoroljunk a minták között. Ugyanis egyre több helyről kapom azt az információt, hogy orvosok, mentősök, laborban dolgozók nem tudnak visszamenni dolgozni, mert napokig várnak egy PCR teszt eredményére, ugyanis el sem tudták kezdeni a mintájuk feldolgozását a laborban. Ezért kevesebb tesztet kellene végezni, és rangsorolni kellene, kinek a mintáját vizsgálják először.

Az elfogadhatatlan, hogy betegellátásból azért essenek ki szakemberek, mert nem az ő mintájukat csinálják először, hanem az egyébként enyhe, de egyértelmű COVID-os tüneteket mutató, otthon lábadozó középkorú páciensek mintáját elemzik, holott annak terápiás következménye gyakorlatilag nincs! Emellett kiemelten kellene szűrni a kórházban dolgozó eü személyzetet, hiszen ha lebetegítik egymást és több szakember kiesik a munkából, az drasztikusan rontani fogja a betegellátás minőségét és növeli a halálozást. Ezek mellett például az idősotthonok szűrése is prioritást kell élvezzen.

A reális lehetőségeinkhez kell szabnunk a gyakorlatot:

bár most is lehetőség van rá, de sokkal többször kellene PCR teszt nélkül, pusztán a klinikai tünetek alapján diagnosztizálni a COVID fertőzést és karanténra kötelezni a betegeket teszt elrendelése nélkül.

Ezek mellett változtatni kellene a stratégián, és a fokozottan veszélyeztetett korcsoportot, az idősebbeket kellene óvnunk, amennyire lehet izolálnunk: egy nagyon jó lépés volt korábban például a vásárlási sáv bevezetése”.

Most volt elég Orbánék szemét járványpolitikájából! A legújabb bejelentésükkel kihúzták a gyufát

loading...