
Friderikusz Sándor új műsorának indulása alkalmából adott interjút a hvg.hu-nak, amiben többek között beszélt arról is, hogy mit gondol a NER-médiába beálló kollégákról, akik közben „kibeszélik és szidják a gazdáikat” és tervez-e még tényfeltáró riportokat.
Friderikusz szerint, aki Magyarországon élt az elmúlt 40-50 évben, akármilyen területen akart is az általában szerény magyar színvonal felett teljesíteni, nem éppen kikövezett utat talált.
A népszerű tévés szerint a rádiózás, a televíziózás egy külön világ:
a kevés igazán tehetséges és szorgalmas kivételtől eltekintve, tele szerénytelen, műveletlen és tájékozatlan alakkal, magabiztos féltehetségekkel és magukat túltisztelő dilettánsokkal, akiknek sem értékrendjük, sem világképük nincs.
Szerinte ezek az emberek többnyire a véletlennek vagy ismerőseiknek köszönhetően kerültek oda, ahol vannak. Hozzátette:
Abból sem csinálnak lelkiismereti kérdést, hogy hol ide, hol oda állnak, hol ezt, hol az ellenkezőjét képviselik, sőt, simán beállnak műsort vezetni a NER rádiójába, tévéjébe, ott veszik fel a havi több milliós fizetésüket, miközben magánközegükben, baráti körükben folyamatosan kibeszélik és szidják a gazdáikat, mint a bokrot.
Saját magát alapos, lelkiismeretes szakembernek tartja. A műsorvezető úgy fogalmazott: „kár, hogy a szenvedélyt egyre növekvő intenzitással megpróbálta kiölni belőlem a hazai tévézés sajnálatos elkorcsosodása, elbutulása”. Ennek egyenes következményét az ország szellemi színvonalán is tetten lehet érni, tette hozzá.
Lesújtó a véleménye a magyar állami tévéről
Friderikusz nem szereti a kereskedelmi tévéket, de most mégis az RTL-en indított műsort. A magyar köztévéről is sarkos véleményt fogalmazott meg, amiből nem hagyta ki Mészáros Lőrincet sem:
Ami pedig a magyar állami tévét illeti, ma már véletlenül sem kapcsolok oda, láttam éppen elégszer ahhoz, hogy magabiztosan kijelenthessem: ilyen sok, szakmailag alkalmatlan embert a Föld sehol nem hordott össze, mint éppen ott. Talán még abban az esetben sem vállalnám a köztelevízió irányítását, ha Mészáros Lőrinc egy öntudatlan pillanatában a nevemre íratná a nevére íratott, nem csekély vagyont. Ebben a felállásban ugyan kivel és mit lehetne kezdeni ott?
A műsorvezető már nem is látja értelmét a tényfeltárásnak ebben az országban. Szerinte aki a közélet iránt kicsit is fogékony és értelmes, annak már nem tudnak mit mondani ennek a rendszernek a lényegéről és működéséről. Egészen egyszerűen beleunt a hazai közélet és politika nyomkövetésébe.
Friderikusz Sándor jelenti: elfáradt, hazament, valószínűleg mindörökre. Már ami a közéletet illeti.
Most volt elég Orbánék szemét járványpolitikájából! A legújabb bejelentésükkel kihúzták a gyufát