Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Valóban elszánták magukat a diákok: Vidnyánszky embere megpróbált bemenni az egyetem épületébe, de megakadályozták

Kép forrása: MTI

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány 2020. október 1-től dr. Szarka Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campus-főigazgatóját nevezte ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjává – olvasható a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium közleményében, amelyben megerősítik a korábbi értesüléseket.

A közölt életrajzból kihagyják, hogy katonatisztről van szó, aki a második Orbán-kormányban kabinetfőnökként és miniszteri biztosként szolgált, írja a 444.

Az eddigi kancellár, dr. Vonderviszt Lajos aktívan részt vesz az átadás-átvétel lebonyolításában – írja az alapítvány, amely a kormány döntése értelmében az egyetem oktatóinak és hallgatóinak ellenkezése ellenére átvette az irányítást az intézményben. A közlemény szerint kedden

„az SZFE polgárai közül tucatnyian meggátolták Szarka Gábort abban, hogy belépjen az egyetem épületébe, és aktívan közreműködhessen az átadás-átvétel folyamatában.”

Az új kancellár ennek ellenére mindent megtesz annak érdekében, hogy feladatait a jövőben a lehető legmagasabb szinten elláthassa – írja a kuratórium.

Egy magyar nyugdíjas levelet írt az Európai Bizottság alelnökének, minden szava arany

loading...