Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

A Fidesz még a legnemesebb kezdeményezést is képes volt napi politikai csatározássá zülleszteni

Kép forrása: László Imre/Facebook

László Imre, a Demokratikus Koalíció újbudai polgármestere arról ír a Facebookon, hogy „az újbudai Fidesz még a legnemesebb kezdeményezést is képes volt napi politikai csatározássá zülleszteni”.

Az ellenzéki városvezető szerint a járvány első hulláma már megmutatta, kire számíthatnak a XI. kerület lakói a bajban:

Miközben a védekezés frontvonalában küzdő alapítvány munkájához már eddig is több százezer forinttal járult hozzá a kerület vezetése és a kormányzó többséget biztosító képviselők, addig a Fidesz helyi politikusai részéről egyetlen fillér sem érkezett az alapítvány számlájára

– panaszolta el László Imre.

De ez még nem minden: nemhogy nem adtak egy fillért sem, még arra sem voltak hajlandóak, hogy gyorsított eljárásban megszavazzák a kerületnek, azt a 2,9 millió forintot, amit a DK-s polgármester jutalomként kapott, és a régi szokáshoz híven felajánlott a városnak.

A polgármester azzal zárja posztját, hogy „ebben a nehéz időben a kicsinyes politikai haszonszerzés helyett abban kellene versengeniük a kisebbségbe szorult fideszes képviselőknek a többséget biztosító képviselőkkel és vezetőkkel, hogy ki tud nagyobb segítséget nyújtani az újbudaiaknak. Nemes versengés lenne, amelyben csak győztesek lennének. Mi már megtettük az első lépéseket”.

loading...
About Jabronka Richárd 11128 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.