Böjte Jószef filmrendező, producer „Némi információ Vidnyánszky Attiláról. Amikor segítettünk neki nem ilyen ember volt” felütéssel kezdődő Facebook-posztban mesél arról, hogyan lett úrrá a Nemzeti igazgatóján az amnézia.
Bejegyzésének szövegét változtatás nélkül közöljük:
„Némi információ Vidnyánszky Attiláról. Amikor segítettünk neki nem ilyen ember volt…
(Felhasználtam Judit Gyulaházi – az örök hála című írását is.)
Vidnyánszky Attila, úgy látszik, már nem emlékszik arra, mennyi mindent köszönhet ennek a „liberális bagázsnak.” Pedig nélkülük valószínűleg sosem tudott volna kitörni a beregszászi nyomorból. Nézzünk vissza kicsit a múltba. 1992-ben alapított beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház elképesztően nyomorúságos körülmények között működött.
A magyar színházi szakma országos segélyakciót indított 2005-ben Vidnyánszky társulatának megmentéséért.
A beregszászi magyar színház épületének befejezéséért és a társulat megsegítéséért elindított nagyszabású segélyakcióhoz több mint 21 magyarországi színház csatlakozott. A szervezés kezdeményezője a Független Magyar Művészeti Alapítvány volt, az élén olyan „libernyákokkal”, mint Jancsó Miklós és Böjte József filmrendező, valamint a szintén „libernyák” publicista, Bodor Pál. A védnök Töröcsik Mari volt.
Nyílt levélben kérték a Magyarországon dolgozó művészeket, hogy lépjenek fel gálaműsorokban, a színházak pedig fogadják be a beregszászi társulatot vendégjátékokra. A színházak közül több is egy saját előadásának teljes bevételét ajánlotta fel. A budapesti Vígszínház mintegy másfél millió forintot utalt át a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház romos épületének felújítására.
Legalább tizenkétmillió forint gyűlt össze a húsznál is több esemény során a libernyákoknak köszönhetően. Még az alternatív csoportok is segítettek.
Közös jótékonysági Koncertet adott a Republik és a Budapest Klezmer Band Nyíregyházán. Eger város (szocialista) és a IX. kerületi Gegesi Ferenc (libernyák) polgármestere 1-1 millió forintot küldött a színház megsegítésére.
Tamás Gábor Svédországból jött haza énekelni a Uránia Moziban rendezett koncertre, sőt egy komplett színházi hangosító berendezést adott nekik. A Duna Tv leadta a koncertet és gyűjtést hirdetett. Márta István, az Új Színház direktora felajánlotta, hogy beregszászi társulatunknak akár a felét is leszerződtetné. Vidnyánszky rendezett néhány előadást is.
Nem csak az Új Színház állt előtte nyitva, segítő kezet nyújtott neki az elkötelezetten baloldali Szinetár Miklós is, a nemzetközi karrierje tán sosem indult volna be, vagy sokkal nehezebben, ha Szinetár Miklós, a Magyar Állami Operaház akkori főigazgatója nem figyel fel rá, és nem csinál belőle vezető rendezőt az Operaházban.
A Nemzeti Színház Gálaestjén sok művész lépett fel, az Operaház zenekara és szólistái, Szakcsi Lakatos Béla, Selmeczi György , Darvasi Ferenc és Jávori Fegya zongora versenye és a Honvéd Táncszínház fergeteges estét adott, Jordán Tamás rendezte és a teljes bevétel a Beregszászi Színházé lett. Megvan a Tv felvétel róla. Cselényi László harcolta ki a felvételét, és kétszer is leadták, a gyűjtést is propagálva.
A Független Magyar Művészeti Alapítvány külön számláján 26 millió forintot gyűjtött a civil adakozóktól. Kb. 50 millió forint gyűlt össze a színházaktól és a gyűjtésből. Ebből adtak fizetéseket a színészeknek, lakást vettek a fiatal színészeknek és felszerelték a színházat minden szükségessel, mosógéptől a díszletekig. Akkor ott egy vezető színész 12.000 forint fizetésből kellet, hogy megéljen!
Az első Gyurcsány-kormány idején – magas állami díjban részesült, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki. Két évvel később pedig kinevezték a debreceni Csokonai Színház igazgatójának. Érdemes aláhúzni:
akkor is balliberális kormányzás volt.
Az utóbbi hetekben, ahol csak tehette, szidalmazta az SZFE-t, ahol szerinte a tanítás színvonala rendkívül alacsony. Tehetséges fia ott végzett és ma vezető színész a Vígszínházban.
Milyen érdekes a „kommunista ráhatás” a rendszerváltás utáni években még egyáltalán nem tűnt fel neki, sőt egy riportban azt mondja:
„Elindultam a Beregszász melletti falvakba színészeket toborozni, ki is választottam néhány tehetséges fiatalt. Belőlük alakult meg az első kijevi magyar színészosztály. Segédtanárként tanítottam őket. Mivel a diákjaimnak anyanyelvi oktatásra volt szükségük, felvettem a kapcsolatot a budapesti színművészeti főiskolával. Babarczy László, az akkori rektor készségesen segített: az osztályom három szemesztert itt végezhetett.”
Utólag tehát akár azt is kérdezhetnénk Vidnyánszkytól: ha az a „liberális és kommunista bagázs” nem segített volna nekik a színművészetin, ki tanította volna meg magyarul a színészeit? Hol lennének ma? A tanáraik egyike nem mellesleg Szinetár Miklós volt.
Úgy vélem színháztörténeti jelentőségű volt ez az összefogás és támogatás. Ilyen még nem történt hazánkban.
A komcsizással amúgy is óvatosabban kellene bánnia Vidnyánszkynak, aki az Echo TV Arcképek című műsorában 2015 januárjában nyíltan beszélt az édesapjáról is:
„Apám kommunista volt, párttag. Intézményvezetőként nagyon kevesen tudták megúszni, hogy ne legyenek a kommunista párt tagjai. Azt hiszem, hitt is a rendszerben, az összes hazugságával együtt. Apám a párt parancsára fölírta, hogy kik járnak betlehemezni a faluban, aztán hogy jelentette-e, azt nem tudom.”
Ha Vidnyánszky ennyire megértő és megbocsátó az édesapjával – és legyen is az! –, akkor viszont mi a fenét kommunistázik-liberálisozik itt nekünk?
Mégis mit akar még? Színházi emberek tudják mit jelent az, ha valamire azt mondják SOK! Attila, SOK! Rendezz, ne politizálj, mert nem méltó hozzád!
