
Bergendi Barnabás és Hermányi Mariann volt a vendége a Partizán műsorának, ők mindketten a Vidnyánszky Attila vezette kaposvári képzésen szereztek színészdiplomát. Bár az SZFE átalakítása kapcsán Vidnyánszky mindig kiemeli, hogy ott ideológiai képzés folyik, ezt bizonyítani nem tudja, és a hallgatók, oktatók rendre cáfolják. A két fiatal színész szerint náluk zajlott ideológiai nevelés.
Az oktatók között volt a Nemzeti alaptanterv okán elhíresült Takaró Mihály is, aki az órákon is zsidó szennylapnak nevezete a Nyugat című folyóiratot, Kertész Imrét pedig nem magyarnak.
Bergendi hozzátette: Takaró ilyenkor mindig megjegyezte, hogy ez az ő véleménye, nem kell azt mindenkinek elfogadni és vizsgán sem tért ki ezekre.
Hermányi Mariann azt mondta, hogy ezeket leszámítva, magával ragadóan tudott beszélni az irodalomról. Felidézte azt is, hogy egy órán megkérdezte a hallgatóktól, ki milyen vallású. Hermányi pedig nem tartozik egyik valláshoz sem, mire Takaró azt mondta neki:
„Akkor te vagy a kis liberális, ugye? Neked ezt most nehéz lesz.”
A másik probléma az volt a Vidnyánszky-egyetemmel, hogy a képzésük végig akadozott, sok órájuk maradt el, túl korán dobták be őket a mély vízbe, már elsős korukban színpadra kellett lépniük, amikor arra még nem voltak felkészülve. Volt olyan is, hogy az utolsó pillanatban kapták a telefont egy elmaradó órájukról, mert Vidnyánszkynak más dolga volt. Számos olyan kurzus volt, amire úgy kaptak osztályzatokat, hogy nem volt valós képzés.
Bergendi Barnabás szerint lett volna esélye Vidnyánszkynak Kaposváron bizonyítani, és ha ott jó képzést valósított volna meg, ők most azt mondhatnák az SZFE tiltakozó hallgatóinak, hogy nem kell aggódniuk. De nem tudják jó szívvel ezt mondani.