Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Esztergályos Cecília: hála istennek demokrácia van

Kép forrása: Esztergályos Cecília/Facebook

Az elmúlt napokban számos hazai és külföldi színész is szolidaritását fejezte ki az SZFE-n demonstráló hallgatókkal. A 24.hu most olyan ismert színészeket kérdezett meg az üggyel kapcsolatban, akik eddig még nem nyilatkoztak a kérdésben.

Esztergályos Cecília azt mondta, nem követi közelről az eseményeket, de az interneten „elégedetlen emberek sikolyát hallja”, ám ő egy más, történelmi léptékből nézi a dolgokat:

Hála istennek, demokrácia van. Mindenki elmondhatja bánatát, búját, és megpróbálnak rajta segíteni. Az én időmben ilyen nem volt. 1960-ban végeztem a Balettintézetben – ma már Táncművészeti Egyetem –, kilenc évig jártam oda, hogy klasszikus balerina lehessek. A diplomafellépés másnapján reggel közölte az igazgatómester, hogy kötelező mennem Pécsre. 17 és fél évesek voltunk, tehát kiskorúak, és világos volt, hogy aki nem megy le, az nem kap diplomát, hazamehet mosogatni. Tehát a fiatalságnak, középkorúaknak üzenem: hálásnak kell lenni, hogy ebben a mai világban élnek, és tudnak változtatni, meg tudják választani, mik szeretnének lenni. Az én időmben erről szó sem lehetett. A másik diplomám színművészeti volt, ott is az történt, hogy kijelöltek egy színházat, és oda kellett menni. Nem választhattuk meg a tanárainkat, örülhettünk, legalábbis én örültem, hogy felvettek mind a két főiskolára, és ma két diplomás, boldog ember vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek

– mondta a 24.hu-nak a színésznő, aki szerint a demokrácia és diktatúra fogalmaival a mai fiatalkonak sem ártana tisztában lennie, és hálát adhatnának az égnek, hogy nem kellett megtapasztalniuk az utóbbit.  „Én összetenném a két kezem – össze is teszem –, hogy ebben a világban élek már.”

loading...