Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Blikk: jövőre százezrekkel emelkedhet a képviselők bére

Kép forrása: MTI

A Blikk kiszámolta, mennyivel vihetnek haza többet jövőre az országgyűlési képviselők. Az eredmény megdöbbentő:

150 ezer forinttal vihetnek haza többet még a legrosszabbul kereső országgyűlési képviselők is.

A lap azt számolta ki, hogy miként alakul a fizetésük, ha a jelenlegi ütemben emelkedik az átlagbér.

A képviselők még 2018-ban szavazták meg azt a törvényt, ami a mindenkori magyarországi havi átlagos bruttó bér KSH-által megállapított mértékének háromszorosában szabja meg az képviselői alapdíjat.

Ez a mostani 1 103 400 forintról várhatóan 1 266 600 forintra emelkedik egy semmilyen bizottsági tagsággal nem rendelkező képviselő, illetve 2 979 180 forintról 3 419 820 forintra a házelnök esetében, de aki valamilyen bizottság tagja, annak is közel 200 ezerrel, aki elnöke, annak 250 ezerrel, a frakcióvezető-helyetteseknek pedig közel 300 ezerrel emelkedhet a bére.

A Blikk emlékeztet: a koronavírus-járvány miatt több országban is csökkentették a főbb állami tisztviselők fizetését. A szlovén kormány 30 százalékkal, az új-zélandiak 20 százalékkal, Albániában pedig a felére csökkent a kormánytagok, illetve főbb állami tisztségviselők bére. Ausztriában a kormánytagok egy kiválasztott szervezetnek ajánlották fel egyhavi fizetésüket.

loading...