
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy
Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) a ’70-es évektől kezdve kisajátította magának egy baráti társaság – rokonok, üzletfelek -, és ezek „ülnek rajta” a mai napig.
Az igazgató szerint ez a helyzet bezártságot és az „új impulzusoknak” való nyitottság kizárását jelenti.
Tehát megdöbbenve vettem tudomást arról, hogy bejelentik sorra olyan színházi rendezők, meg olyan, az egyetemen tanító emberek a távozásukat, akik 76-77 évesek. Nem is tudom, hogy miért vannak még ott
– mondta.
A 24.hu által kiszúrt Facebook posztban Schmidt Mária azt is kifejtette, hogy az egyetem a nemzeti kérdéssel szemben távolságot tart, hiszen senkit nem enged be, ami azt jelzi, hogy ott csak kizárólagosságokban gondolkodnak.
Nagyon úgy tűnik, hogy Schmidt Mária összekeverte az SZFE-t az országgal…