Ezt nézd meg Orbán: soha nem látott tömeg tüntet ellenetek

Két órával ezelőtt kezdődött meg az élőláncos tüntetés az SZFE mellett. Nem szokványos módon szeretnék felhívni magukra a figyelmet a tiltakozók:

a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől a Parlamentig nyújtózó élőláncon keresztül szeretnék eljuttatni az egyetemet elfoglaló hallgatók az általuk megfogalmazott chartát.

A terv bejött, rengeteg ember van az utcákon, az egyik szervező a rakparton azt mondta, hogy becsléseik szerint körülbelül négyszer többen mentek ki, mint ahány emberre szükség lett volna ahhoz, hogy elérjen a lánc a parlamentig.

Még az élőlánc szervezése előtt elmondott beszédében Upor László távozó rektorhelyettes bejelentette:

nem kezdődik még el az új tanév hétfőn. Az egyetemfoglaló hallgatókkal egyetértésben a tanév rendjét megváltoztatják, a tanévkezdést egy héttel eltolják.

Udvaros Dorottya beszéde után útnak is indították azt a dokumentumot, amire csak chartaként hivatkoznak, és amit az Országházig visznek az élőláncon keresztül.

A chartát a Kossuth tér felé kísérő tömeg folyamatosan azt skandálja:

Hirdetés

Szabad ország, szabad egyetem!

Több helyszíni tudósító is arról számolt be, hogy tömött sorokban, néhol dupla, sőt tripla láncok alakultak ki. A résztvevők egyébként betartják azt, amire kérték őket, és szinte kivétel nélkül maszkot hordanak a tüntetők.

A dokumentum pár perccel 18 óra előtt meg is érkezett a Kossuth térre, ahol arra kérik az embereket, hogy ne menjenek be a térre, mert az már így is csordultig meg van telve.

loading...
A szerző: Jabronka Richárd 11233 cikk
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.