Több mint felháborító, hogy mivel akarják bekasztlizni azt a tüntetőt, aki tojást dobott a rabszolgatörvény elleni demonstráción

Kép forrása: Mónus Márton/MTI

Nem jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) azt a férfi, aki 2018-ban a Parlamentnél egy demonstráción tojásokat dobált a rendőrök felé – tudatta a Fővárosi Törvényszék csütörtökön közleményben, amit a 24.hu idézett.

A vád szerint a férfi a „rabszolgatörvény” elleni egyik demonstráción vett részt 2018. december 12-én a Kossuth téren, és két tojást dobott az épület védelmére kivezényelt rendőrsorfal felé. Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak vádjával felfüggesztett börtönt indítványozott.

Hirdetés

A védelem az eljárás során hangsúlyozta, hogy a vádlott elismerte cselekményét, ami azonban állítása szerint nem a rendőrök ellen irányult, csupán politikai véleménynyilvánításnak szánta.

A PKKB szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletével egy év négy hónap, végrehajtásában két év hat hónapra felfüggesztett börtönnel sújtotta a vádlottat.

A bíróság indoklása szerint a hivatalos személyként rendvédelmi feladatot ellátó rendőrök kiemelt védelmet élveznek, az pedig nem menti a vádlottat, hogy nem találta el a rendőröket. Enyhítő körülményként vették figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, és hogy több kiskorú eltartására köteles.

Hozzátették: a tojásdobálás egy korábbi legfelsőbb bírósági állásfoglalás szerint nem politikai véleménynyilvánítás, hanem erőszakos magatartás.

Az ügyészség tudomásul vette az elsőfokú ítéletet, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett, így az nem jogerős.

loading...
About Jabronka Richárd 11229 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.