
A nemzetközi kereskedelmi adatok szerint az egész Európai Unióban Magyarország kötötte a legrosszabb üzletet a lélegeztetőgépek beszerzése során, írják a Direkt36 cikkében.
A lap szerint március óta Magyarország fizeti a legmagasabb kilogrammonkénti egységárat a Kínából érkező lélegeztetőgépekért,
a járvány csúcsán Olaszországnál több mint tízszer, Németországnál pedig ötvenszer magasabb egységárat fizettünk.
A külügyminiszérium azzal magyarázta az irreális összegeket, hogy annak kellett többet fizetni, aki többet vásárolt.
Az adatok szerint viszont ez nem stimmel, és a nálunk is többet vásárló országok sokkal alacsonyabb árat alkudtak ki.
Az Eurostat kilogrammonkénti árakat mutató adatai szerint az idei év első két hónapjában nem ugrott meg a beszállítás az előző évhez képest, a koronavírus megjelenése után viszont nagyot nőtt: márciusban 11,7 tonnára, áprilisban 32,2-re, májusban pedig 175,5-re.
A csúcsot júniusban érte el Magyarország, annak ellenére, hogy akkor alig voltak új fertőzöttek: 357,4 tonnányi légzéssegítő eszközt vásárolt Kínából.
A beszerzésekre március és június között összesen 482 millió eurót, azaz nagyjából 170 milliárd forintot költött az állam.
- Ugyanebben az időszakban Németország a magyar rendelésnél közel kétszer nagyobb össztömegű (1014,3 tonnányi) eszközt szerzett be kevesebb, mint a magyar ár tizedéért (30,7 millió euróért).
- Hollandia is nagyobb össztömegű (582,3 tonnányi) eszközt vásárolt, de kevesebb, mint a magyar ár harmincadát (13,7 millió eurót) fizette ki érte.
- Olaszország közel ugyanannyi (551,8 tonnányi) eszközt vásárolt, mint Magyarország, ezért azonban kevesebb, mint a magyar ár tizedét adta ki.
Idén március és június között az Európai Unió összes tagállama közül Magyarország költött a legtöbbet a Kínából érkező lélegeztetőgépek importjára.