
A párt nem mismásolt, elmondta, ki okolható érte, ha tragédiák történnek a kórházak miatt.
„Müller Cecília lesz a személyi felelős, ha valaki azért hal meg, mert a kórházak nem tesztelték”
– írja közleményében a Demokratikus Koalíció.
Az ellenzéki párt szerint a gyenge Orbán-kormány láthatóan semmit nem tanult a járvány első hullámából.
Hiába halhattak meg emberek, valamint alakulhattak ki járványgócok például kórházakban és idősotthonokban amiatt, hogy nem teszteltek időben:
Müller Cecília országos tisztifőorvos most azzal fenyegeti a kórházakat, hogy ahol túl sok tesztet végeznek, ott vizsgálatot indítanak, a “felesleges” teszteket pedig ki fogják fizettetni a kórházakkal.
A Demokratikus Koalíció szerint Müller Cecília lesz a személyi felelős, ha valaki azért hal majd meg, mert a kórházak nem tesztelték! A párt szerint csak a leggyávább kormányok gondolkoznak úgy, hogy
egy esetleges második hullámot nem megállítani, hanem eltitkolni kell.
A DK úgy gondolja, hogy egyetlen elvégzett koronavírus-teszt sem felesleges, nem a magyarok egészségére kellene sajnálni a pénzt!
Falus Ferenc egykori tisztifőorvos is hasonló véleményen van, szerinte az, ami most történik az
Ionesco drámáira emlékeztet.
A volt tisztifőorvos véleményéről itt olvashatnak:
A volt tiszifőorvos keményen kiosztotta Müller Cecíliát a tesztek visszafogása miatt