
A kormány számára a német autóipar, illetve a német gazdasági kapcsolatok annyira fontosak, hogy ezek egyengetésére egy külön tanácsadót is alkalmaznak. Nem kellett sokat keresgélniük, hogy megtalálják a megfelelő embert erre, azt a Klaus Mangold német üzletembert bízták meg, aki korábban a paksi bővítés uniós elfogadtatásában is segítette a magyar kormányt – írja a Direkt36.
A jó orosz kapcsolatokkal is rendelkező Klaus Mangold német üzletember ad tanácsokat a magyar kormánynak németországi gazdasági ügyekben.
Csak az elmúlt másfél évben 380 millió forint értékben kötöttek a cégével szerződéseket.
Mindez a portál által közérdekű adatigényléssel kikért tanácsadói szerződésekből derült ki.
A lap megjegyezte, hogy az online elérhető német cégadatok korlátozott információkat tartalmaznak a vállalkozás tulajdonosi szerkezetéről,
német médiumok szerint azonban a vállalkozás Mangoldé, amelyet tanácsadói szolgáltatások nyújtására hozott létre, kifejezetten a közép-kelet-európai piacra fókuszálva.
Verseny nem volt a megbízásokért, a céggel kötött hét szerződés összértéke 380 millió forint.
A tender elmaradását az ITM azzal indokolta, hogy a jogszabályok megengedik a minisztérium alaptevékenységével kapcsolatos tanácsadás esetén annak mellőzését.
Mangoldot Mr. Oroszországnak (Mr. Russland) is hívják, olyannyira bejáratos a Kremlbe. A magyar kormánynak 2013 óta ad tanácsokat, eleinte jellemzően orosz ügyekben segítette a kormányt.
A cikk szerint a Lázár János vezette Miniszterelnökség 2017 július és 2018 május közötti időszakra bruttó 650 ezer euró (akkori árfolyamon 201 millió forint) értékben szerződött Mangold cégeivel.
Miután a 2018-as választások követően Lázár kiesett a kormányból, az ipar- és az energiaügyekért is felelős Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez került a Mangolddal való kapcsolattartás.