
Vizsgálat indul egy nyolcszorosan túlárazott „fideszes” közvélemény-kutatás miatt – jelentette be Facebook-oldalán Tüttő Kata főpolgármester-helyettes.
A kifogásolt szerződést a FŐTÁV kötötte:
Amire más közműszolgáltatónak kétmillió forint is elég volt, arra közel 15 millió kellett az akkor még Mitnyan György által vezetett FŐTÁV-nak.
Kötelező a vízműveknek, a csatornázási műveknek és a távfűtő cégnek is kétévente független közvélemény-kutató segítségével felmérni, hogy az emberek mennyire elégedettek a szolgáltatásaikkal. A feladatra 2019-ben a Fővárosi Vízművek 1,78 millió forintért szerződött egy céggel, a Fővárosi Csatornázási Művek pedig 2 millióért.
A FŐTÁV viszont 14,7 millió forintért bízott meg ugyanezzel a feladattal egy követeléskezelő céget, BDM Best Debt Management Kft.-t
– írta a főpolgármester-helyettes. Kiemelte azt is, hogy a túlárazva szerződtetett BDM referenciaként a Főtávval kötött korábbi szerződését csatolta be:
egy 24,9 milliós másik ügyfél-elégedettségi szerződést.
Tüttő emlékeztetett: az eset Tarlós István főpolgármestersége alatt történt, a FŐTÁV-ot pedig a Fidesz korábbi XII. kerületi polgármestere, a tavaly decemberben kirúgott Mitnyan György vezette.