Feszültség a boltokban az idősávok miatt, kiderült, mikor dönt a kormány

Kezd teherré válni az időseknek fenntartott vásárlási idősáv a boltokban. Az egyik szakszervezet szerint érdemes lenne újragondolni korlátozást, mert már a 65 év felettiek sem csak délelőtt járnak vásárolni, amit sok helyen nem is ellenőriznek. A 9 és 12 óra közötti korlátozásra egyre többen fittyet hánynak, írja a Magyar Nemzet cikke alapján a 24.hu.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint nem jellemző a hatósági ellenőrzés, de a kereskedők félnek a büntetéstől, így a dolgozókon csapódik le a feszültség. Bubenkó Csaba szerint van, ahol délelőtt az ajtóban megállítják, de kiszolgálják a rosszkor érkező vevőt, máshol megszokott, hogy már délután is betérnek a nyugdíjasok.

Néhány napja Orbán Viktor a Kossuth Rádióban ismét arról beszélt, mennyire fontos az idősek védelme amíg a vírus itt van. A miniszterelnök szerint

bizonyos időseket védő szabályokat fent kell tartani.

A kormányfő ugyanakkor hozzátette, a sikeres védekezés főleg azon múlik, hogy az emberek a védelmi szabályokat elfogadják. Amit az emberek védelmi szabályként elfogadnak, az működik; ha egyébként nem fogadják el, az lehet bármennyire okos, átgondolt, hasznos, az nem fog működni a valóságban.

Hétfőn az operatív törzs sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy

módosíthatják a 65 év felettieknek fenntartott vásárlási idősávot az élelmiszerüzletekben, a drogériákban és a gyógyszertárakban.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre azt mondta: a kérdésről szerdán dönt a kormány. Hozzátette: az a cél, hogy visszaálljon az élet a megszokott rendbe.

loading...