Dobrev: Európa látja Orbán ámokfutását, és fogy körülötte a levegő

Kép forrása: Dobrev Klára Facebook-oldala

Csütörtök este Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője volt Rónai Egon vendége az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Dobrev Klára szerint több szempontból is fontos volt a csütörtök reggeli EP vita:

Orbán gondolhatta azt, hogy a koronavírus-válság közepén kiterjesztheti a hatalmát, és ezt az uniós intézmények nem veszik majd észre.

Dobrev szerint fontos volt megmutatni, hogy az Unió nem sunnyog, „a válság nem veheti el az emberektől a demokráciát, nem veheti el tőlük a szabadságot.”

A DK képviselője emlékeztetett:

azért is fontos az időzítés, mert most, a következő hónapokban fog eldőlni az uniós költségvetés sorsa, és az, hogy milyen feltételekkel kaphat pénzt például Magyarország is. 

Dobrev szerint soha nem látott határozottsággal állt ki minden parlamenti párt. Még a Fidesznek otthont adó Néppárt is, hogy  akik ellopják a pénzeket, és diktatúrát építenek, azok ne kapjanak uniós forrást.

Rónai azon kérdésére, hogy kire számíthat Orbán Európában Dobrev egyértelmű választ adott:

annyira szűkül, annyira fogy Orbán körül a levegő, hogy ebből legkésőbb őszre konkrét törvényjavaslatok lesznek az EP asztalán.

A műsorvezető emlékeztetett: ha Orbánék miatt pénzt vonnak el, azt mindannyian érezni fogjuk.

Dobrev Klára hangsúlyozta:

az Unióban 70 év alatt nem volt arra precedens, hogy arról kelljen dönteni, ki kaphat pénzt, és ki nem.

Kiemelte: mindez demokrácia alapon, és most, 70 év után, éppen a magyar kormány miatt állt elő ilyen helyzet.

Ezért a DK képviselőinek most az a célja, hogy ha az Orbán-kormány nem kaphat pénzt, akkor is maradjanak meg a Magyarországnak szánt pénzek, és közvelenül lehessen rájuk pályázni.

Dobrev Klára reméli, hogy a válságból tanulva meg lehet tenni az első lépést az Európa Egyesült Államok irányába, hogy gyorsabban reagálhassanak egy válságra az uniós szervek.

loading...