
Kaleta Gáborra tárgyalás mellőzésével egy év, két év hat hónapra felfüggesztett börtönbüntetést és 540 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki a Budai Központi Kerületi Bíróság múlt csütörtökön, tudta meg a Blikk.
A volt nagykövet tárgyalására eredetileg márciusban került volna sor, ám a járvány miatt a bíróságokat is bezárták, ezért az ő perét is el kellett napolni. Ilyen módon
Kaleta azt is megúszta, hogy újságírókkal találkozzon a bíróság folyosóin.
A tárgyalás mellőzését egy, a veszélyhelyzet idejére kiadott kormányrendelet tette lehetővé, ami az enyhébb bűncselekmények esetén megengedi, hogy a bíróság pusztán az ügyiratokból meghozhassa döntését büntetővégzés formájában.
A döntés nem jogerős, az ügyészség tárgyalás tartását kérte a vádlott terhére, súlyosításért – tájékoztatta a Blikket a Fővárosi Főügyészség.
Kaleta 2019 tavaszán bukott le, amikor egy nemzetközi pedofilhálózatot göngyölítettek fel az amerikai hatóságok:
a volt nagykövet számítógépes eszközein több mint 19 ezer, gyerekkorúról készített pornográf képet foglaltak le.
A diplomatát később titokban hozták haza, nagyköveti posztjától tavaly áprilisi hatállyal fosztották meg indoklás nélkül.