
Varga Judit igazságügyi miniszter terjedelmes, sok témát érintő interjút adott a Magyar Nemzetnek. A miniszter többek között beszélt arról, hogy a felhatalmazási törvény kiállja a jogállamiság próbáját.
Varga szerint egyáltalán nincs veszélyben a sajtószabadság Magyarországon, és hogy ő lehet bátor, kimondhatja amit gondol. Az igazságügyi miniszter örvendezve jegyezte meg, hogy
az Európai Unió nem egyenlő az Európai Egyesült Államokkal.
Mindezt azért tartotta fontosnak elmondani, mert a minap a német alkotmánybíróság felülbírálta az Európai Unió Bíróságának egy határozatát.
Varga Judit az Európai Néppárttal kapcsolatban azt mondta, hogy a
pártcsalád szinte minden kérdésben belső vitákat folytat, így talán nem is az a fontos, hozzánk hogy viszonyulnak, vagy hogy mi lesz a Fidesszel, hanem az, hogy mi lesz a Néppárttal.
Donald Tuskkal kapcsolatban Varga azt mondta:
Egykori európai csúcsvezetőként meg szeretné találni saját hangját, hogy a fősodorban maradhasson, és úgy gondolja, hogy ezért ki kell szolgálnia a liberális médiát is. Veszélyes játék ez, hiszen a végén nem lehet majd megállapítani, liberális vagy konzervatív politikusról van-e szó. Most olyan erkölcsi szintre süllyedt Donald Tusk, amire már nincsenek szavak.
Kövér Lászlónak a Hír TV-ben elhangzott azon kijelentésére, hogy szánalommal tekint azokra a képviselőkre, „akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik” is reagált az igazságügyi miniszer.
Varga szerint
Kövér László a nők iránti tiszteletét fejezte ki, amikor arról beszélt, hogy nem szeretne egy nőt hozzá méltatlan helyzetben látni.
Arra az eszményre utalt, hogy a nőket bizonyos rájuk jellemző viselkedésformák miatt jobban tiszteljük, tette hozzá.