Rápillantani is rossz arra a listára, amit most tettek közzé Orbán kedvteléséről

Kép forrása: EPA

A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent határozattal több mint 100 milliárd forint átsorolásáról döntött a kormány, ebből igen komoly összeg ment el Orbán legkedvesebb hobbijára, különféle sportcélokra – írja az Mfor.

A portál kigyűjtötte a március 11. és április 23. közti sportkiadásokat, ebből derült ki, hogy

a veszélyhelyzet bejelentése óta napi szinten 205,3 millió forintot csoportosított át az állam a sportra.

A sportcélú kiadásokat tételesen fel is sorolták:

  • 514 millió a szegedi atlétikai centrum beruházására – március 20.
  • 300 millió forint a Haladás sportegyesület stadionüzemeltetésére – március 31.
  • 300 millió a versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatására – április 14.
  • 133 millió foint pedig az egyedi sportlétesítmény-fejlesztések támogatására – április 14.
  • 450 millió a Budapest Honvéd Sportegyesület létesítményfejlesztési programjának előkészítésére – április 21.
  • 1 milliárd forint a készülő Bozsik Stadionra – április 21.
  • 768 millió forint a Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia és sportesemény pályázataira – április 23.
  • 1,1 milliárd forint a Nemzeti Sportközpontoknak – április 23.
  • 4,07 milliárd forint a sportlétesítmények fejlesztésére – április 23.
  • 400 millió forint a kiemelt sportegyesületek sportlétesítmény-fejlesztésére – április 23.

A végösszeg több, mint 9 milliárd forintot jelent. Ez alapján számolták ki a napi szintet, ami 205 millió forint.

loading...