
A legtöbb külügyminiszterrel és diplomatával szemben Szijjártó Péter továbbra is személyesen intézi az ügyeit.
A 444.hu azt írja: alig egy hete, amikor Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével találkozott, meg is mutatta, hogy mit NEM szabad csinálni járvány idején, és a kínai nagykövettel is szívesen lejattolt.
Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón azt mondta:
„A nemzetközi diplomácia is szinte teljesen leállt, hiszen senki nem utazik a vírus miatt.”
Az európai uniós csúcsot is videokonferencia keretében tartják meg, hogy senki se fertőzhessen össze senkit. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: ez felel meg a „legújabb diplomáciai szokásoknak”.
Úgy tűnik, nem mindenki alkalmazkodik ezekhez az „új diplomáciai szokásokhoz”, hiszen Szijjártó Péter továbbra is szívesen utazgat, pacsizgat más államok vezetőivel.
A külügyminiszter néhány órája is posztolt a Facebook-oldalára, melyen az látható, hogy kíséretével megérkezik Bulgáriába, és mindenkin van maszk, csak rajta nincs:

Igaz, ennek a hátterében az is állhat, hogy Szijjártó megfogadta Müller Cecília tisztifőorvos asszony tanácsát, amely szerint az utcán nem muszáj viselni a maszkot, mert a maszk nem fogja megállítani a járvány terjedését.