Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Nem várt ellenállásba ütközött Orbánék terve: egyetlen nap alatt 45 ezer ember írta alá a petíciót

Kép forrása: Fischer Zoltán/MTI

Tegnap indított petíciót több jogász, civil, közéleti személyiség az ahang.hu-n tiltakozásul a hétfőn a parlament elé kerülő felhatalmazási törvény ellen, amely többek között azt engedélyezné, hogy a kormány határozatlan ideig egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.

A petíció elindítói szerint:

Nagy a veszélye, hogy a kormány a saját hatalmának véglegesítésére akarja felhasználni a veszélyhelyzetet. A felhatalmazási törvény határidő nélküli, korlátlan hatalmat készül adni egy olyan politikus kezébe, aki minden adandó alkalommal bizonyította, hogy a hatalommal gátlás nélkül visszaél, ha érdekei úgy kívánják.

A kezdeményezők azt írják: “Hiszünk abban, hogy egy ilyen törvényt egyetlen magyar demokrata sem támogathat!”

Már szinte összes ellenzéki párt jelezte, hogy nem szavazzák meg a kormánynak teljhatalmat biztosító törvényt. A DK álláspontja például az, hogy meg kell hosszabbítani a veszélyhelyzetet, de szó sem lehet arról, hogy az korlátlan időre szóljon:

loading...