Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Kínába és Koreába is magyarok hurcolták be újra a vírust, miközben itthon hivatalosan csak 73 fertőzött van

A kép illusztráció - forrása: MTI

Pozitív lett a koronavírus-tesztje a dél-koreai vívóválogatott három tagjának, akik előtte Magyarországon is jártak – írja a 444.hu.

A hivatalos tájékoztatásban a sportolókat nem nevezték meg, de azt elárulták, hogy az egyikük egy 25 éves nő, aki már Magyarországon is torokfájásra panaszkodott, majd kedden, hazatérése után pozitív lett a vírustesztje. Ezután még két válogatott társáról derült ki, hogy fertőzött.

A kínai hatóságok korábban szintén arról számoltak be, hogy három olyan fertőzöttet is azonosítottak, akik Magyarországról érkeztek Pekingbe.

Vagyis csak Kínában és Dél-Koreában már hat olyan fertőzöttet azonosítottak, akik Magyarországról érkeztek – miközben a hivatalos adatok szerint Magyarországon csütörtökig összesen 73 fertőzöttet szűrtek ki tesztekkel.

(MTI)

loading...