
Lájkold az Ellenszél Facebook-oldalát, hogy értesülj a legfontosabb posztokról!
Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselő és Bayer Zsolt a vasárnap este a Hír TV-n sorosoztak egy jót, és megbeszélték, hogy nincs azzal semmi gond, ha a kormány véleményt mond egy bírósági ítéletről.
Bayer Zsolt a vasárnap esti műsorban a “börtönbiznisz” kapcsán egy angol jogász tanulmányára hivatkozva azt állította, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróság bírái közül sokan közvetve Soros György zsebében vannak, másrészt, a balliberális oldal emberi jogi szempontokra, és hogy az államnak itt nincs keresnivalója más, minthogy “fizessen, mint a katonatiszt”. A másik oldalról viszont kell, hogy létezzen egy össztársadalmi igazságérzet, “ami nem felülírható”.
A vendége Nacsa Lőrinc minderre azzal válaszolt, hogy a 17 ezer fogvatartott közül 12 ezren perlik a magyar államot – mert például a börtönbe nem süt be a Nap -, és már 8,5 milliárdos kártérítési összeget ítélt már meg a bíróság nekik összesen. “Ez 35 CT ára” – mondta el a műsorban a kereszténydemokrata politikus “hogy a baloldaliak is értsék”, milyen hihetetlen összeg ez.
Nacsa szerint a Soros-szervezetek odaadják az elítélteknek a kitöltendő nyomtatványt, majd úgy fogalmazott, hogy a “gazember ügyvédek” nyerészkednek a “börtönbizniszen”.
Mi azt mondjuk, hogy a bűnözőknek büntetés jár, nem jutalom. Az nem egy SZOT-üdülő, a börtönbe nem rekreálódni megy, hanem a büntetését tölti le
– fogalmazott a kormánypárti politikus.
A “börtönbiznisz” és a gyöngyöspatai 100 milliós kártérítés miatt meghirdetett konzultációról azt mondta, hogy azért is lesz újabb kérdőív, mert ”ez egy legitim álláspont és kivesszük az ellenzék kezéből azt az érvet, hogy ez csak a mi döntésünk, mi akaratunk” – magyarázta.