
Lájkold az Ellenszél Facebook-oldalát, hogy értesülj a legfontosabb posztokról!
Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjét a helyszínen katonai egyenruhában hallgatta végig Korom Ferenc altábornagy, a magyar Honvédség parancsnoka, helyettese Böröndi Gábor altábornagy és Mihócza Zoltán a Magyar Honvédelmi Parancsnokság törzsfőnöke, továbbá több más nyugalmazott hadvezető – írja a Népszava.
A miniszterelnök beszédében utalt arra, hogy ők invitálták a katonákat, akik elfogadták a meghívást. De a Népszava szerint kérdéses, ott lehetettek-e egyáltalán egyenruhában.
Az 1993-as honvédelmi törvény kimondja: katona pártrendezvényen egyenruhát nem viselhet. Bár neve alapján a miniszterelnöki évértékelő kormányrendezvénynek tűnik, valójában nem az. Az eseményt ugyanis a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezi.
A katonák jelenléte akkor is kérdéseket vet fel, ha a törvény megkerülhető: van ugyanis egy olyan passzusa, ami szerint a katona „laktanyán kívüli politikai rendezvényen csak akkor viselhet mundért, ha arra az állományilletékes parancsnok engedélyt ad, illetve ha olyankor a katonai szervezetet hivatalosan képviseli”.
Ez alapján elvileg korábban is lehetősége lett volna a mindenkori miniszterelnöknek, hogy pártrendezvényre ültesse a katonai vezetést, a Népszava szakmai forrásai nem emlékeznek ilyen esetre a rendszerváltás óta.
A Honvédelmi Minisztérium nem reagált a lap megkeresésére, így nem derült ki, hogy ki és miért engedélyezte, hogy a magyar hadsereg több vezetője is egyenruhában hallgassa Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjét.