Beismerte bűnösségét az egykori fideszes, aki elsikkasztotta a gyerekek pénzét

A kép csak illusztráció.

Elismerte bűnösségét az a tanár úr, akit csak „fideszes tanár úrként” emlegettek az V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnáziumban, ahonnan az alapítvány pénzéből több év alatt, 3 millió forintot sikkasztott el. A bűncselekmény elkövetésének idejében az V. kerületi önkormányzat bizottságának Fidesz-KDNP delegáltja is volt.

A pénzt, aminek lába kélt a szülők, egykori diákok és más támogatók adták össze táborozásra, kirándulásra és jutalmakra.

A hvg.hu iskolai forrásokra hivatkozva írta meg, hogy a kormánypárti háttér miatt próbálhatták először eltussolni az ügyet, még a tantestület tagjaival is aláírattak egy titoktartási nyilatkozatot, nehogy kitudódjon az ügy.

A rendőrség 2017-ben indított eljárást, amit ősszel meg is szüntettek, mondván, nem ellopta, csak hazavitte a pénzt. Később aztán mégis folytatták az eljárást, így jutottunk el a decemberi bírósági tárgyalásig, ahol 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték „nagyobb értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztásért” – írja a hvg.

A 2017-es hír megjelenése után a tanár szabadságra ment, majd egy másik iskolában helyezkedett el, de az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ máig titkolja, hol dolgozik.

loading...