
Iványi Gábor egyházvezető-lelkész a karácsonyi HVG-nek adott egy interjút, ahol többek között Orbán Viktor családjáról is beszélt, és elmondta, hogy látja Orbán Gáspár eddigi pályafutását az apja vonatkozásában.
Kezdetben Iványi jó viszont ápolt Orbán Viktorral
„A nyolcvanas évek végén ismerkedtünk, amikor Szolnokon laktak; én véletlenül épp abban a házban jártam, becsengettem, és megkérdeztem, segíthetek-e valamiben. Akkor beszéltük meg a feleségével, hogy megkeresztelem Ráhelt, de amire ez megtörtént, már megszületett Gáspár is, így mindkettőjüket én kereszteltem. Aztán a kilencvenes évek végén az édesanyjuk megkért, hogy húzzam ki a gyerekek nevét az egyház lajstromából.”
A MET vezetője kifejtette, hogy mit gondol a Felházról, és arról, hogy Orbán Viktor mit tett ennek hatására a fiával
Ez először valószínűleg lázadás volt Orbán Gáspár részéről. Neki éppen olyan frusztrációkkal terhes lehet a kapcsolata az apjával, mint Orbán Viktornak volt a sajátjával. De amikor olyan támogatásokat kaptak, amilyeneket más, hasonló kis közösségek nem, észbe kellett volna kapnia, és éppúgy megtagadnia édesapja segítségét, mint Szent Ferencnek az apja vagyonát. De nem tette, és ezzel maga is eszközzé vált. (…) Orbán valószínűleg eljátszott a gondolattal, hogy a fia mozgalmából is lehetne politikai tőkét kovácsolni, de aztán visszavonulót fújt – ott van neki a Hit Gyülekezete – a „renitens” gyereket pedig katonának adta.
Iványi Gábor szerint Orbán lehet, „hogy ő csak dohos mogyoró, Hitler pedig egy nagy rothadt alma”, majd a magyar kormányfőről azt is mondja: az „ő parancsára kerültek ki a Soros-plakátok, amik a náci Németország a nevető zsidójáról vették a mintát. (…) Mit mondjak arra, aki így használja a náci módszereket?”
Az ország jelenlegi helyzetéről úgy vélekedik Iványi Gábor, hogy „gazdaságilag is jóval előrébb tartanánk, ha nem lopnák el az uniós pénzek zömét”, hozzátéve, hogy soha „ilyen szakadék nem volt fent és lent között, az emberek fele a létminimum alatt vagy akörül él”.