
Orbán Viktor kommunikációs stábja nagyon szereti a Mátyás király típusú látogatásokat, amikor is a miniszterelnök bekopogtat egy családhoz, Bözsi nénihez, vagy éppen legkisebb rajongóját vezeti körbe az Országházban. A miniszterelnök egy székely családot is meglátogatott, de nem akárhogy.
Orbán ugyanis a szászfenesi református templom avatóján is részt vett 2017-ben. Akkor egy Emma nevű kislányt kereszteltek meg. Most pedig Orbán Viktor ismét Szászfenesen járt, hogy megnézze két év után a templomot, és hogyhogynem épp találkozott egy állítólagos kisfiúval, aki azt mondta neki, hogy az ő családjához tartozik az a kislány, akit két évvel ezelőtt kereszteltek.
A miniszterelnök persze „hirtelen” gondolt egyet, hogy ő meg is látogatná ezt a családot. Így történt, hogy a templomos jelenet után a teljes stábbal, kamerásokkal megérkezett a családhoz, ahol a székely néni elmondta, hogy is működik itt a rendszer. Szó szerint idézzük, most figyeljenek!
„Keresünk egy kisgyereket, akit meg kellene keresztelni, és akkor mondom: Tiszteletes úr! Nekem van egy kisunokám, már hat hónapos, meg kellene őtet keresztelni. Hát akkor azt mondja, ez a mi gyerekünk akkor!”
A tiszteletes úr tehát keresett egy gyermeket, akit „meg kellene keresztelni”, hogy megfelelő biodíszletet szolgáltasson a miniszterelnök úr érkezésének. Most pedig épp ennek a gyermeknek a családjához tartozó kisfiú futott oda Orbánhoz, és így kézenfekvő volt, hogy ezt a családot látogassák meg spontán.
Van, amikor a kampányvideókon látszik, hogy megrendezett jelenetet takarnak, de ritka az olyan, ahol ezt el is mondják…
Jabronka Richárd