
A politikai diplomáciában ritkán hangzik el olyan konkrét mondat, ami pánikra, félelemre adhat okot, csak a legsúlyosabb esetekben dobálóznak a vezetők egymásra ilyesmivel. Gondoljunk csak bele abba a mosolygós, kézfogós jelenetbe, amikor Észak-Korea diktátora és az amerikai elnök pózolnak, holott atombombákról esik szó asz asztalnál.
Juncker mai mondata azonban több annál, mint egy elszólás, amiről azt gondoljuk, aggodalomra valójában nincs okunk. Az ATV.hu összefoglalta a véleményét.
Jean-Claude Juncker az európai parlamenti választásra vonatkozó kérdésre azt mondta: nem érdekli az ellene folytatott kampány, sokkal jobban aggasztja, hogy a magyar miniszterelnök „a túlzott nacionalizmus lejtőjén halad, másokkal szemben politizál, elutasít másokat, nem enged be szerencsétleneket, mivel a menekültek mindenekelőtt szerencsétlenek, (…) és én az idegengyűlölet minden formáját ellenzem”.
Jean-Claude Juncker szerint
ez a fajta nacionalizmus és mások elutasítása háborúhoz vezet.
Az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, nem a nemzeti szuverenitást kritizálja. „Szeretem a nemzeteket, történelmet, tájakat, kultúrát, a diverzitást, (…) de a nemzeti identitáson túl figyelembe kell venni az európai identitást is” – mondta.