Amit a kormányszóvivőből lett államtitkár mondott, minden eddigi elképzelést felülmúl – döbbenetes kijelentés

Kép forrása: MTI

A Yale Egyetem a világ egyik legnevesebb felsőoktatási intézménye. Jason Stanley a Yale professzora kendőzetlen kritikát fogalmazott meg az Orbán-rezsimről, méghozzá nem is akárhol: a New York Times újságban, amely szintén az egyik legnívósabb felület, ahol csak publikálni lehet.

Idézünk tőle néhány sort:

„Amikor valaki úgy kormányoz, hogy a saját népcsoportjához és mítikus múltjához fűződő lojalitása felülírja a valóságot, illetve a vele egyet nem értőkkel szembeni tiszteletet, akkor az a valaki fasiszta ideológiát és fasiszta politikai eszközöket használ a hatalom elnyeréséhez és megtartásához”

Ezeket nem másról, mint a mi szeretett vezetőnkről, Orbán Viktorról írta a híres professzor.

Hogy reagált erre a magyar kormány? Kovács Zoltán a kormányszóvivőből lett államtitkár nyilatkozatához nagyon erős plafon kellett, máskülönben egészen biztosan rázuhant volna a mennyezet.

„Az elmúlt nyolc évben már megszokott módon újra szánalmas ostobaságokat harsog a New York Times Magyarországgal és a miniszterelnökkel kapcsolatban”

– fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára.

Bármiféle kritika is illeti Orbánt, származzon az akár a Yale Egyetem professzorától, a Fidesz szerint ostobaság. Mostanra már csak az ő igazuk létezik, legyen szó a magyar ellenzékről, vagy a külföldi kritikus hangokról.

Egyre többen kezdünk erre rádöbbenni…

Kérjük, oszd meg ezt a cikket, hogy még többekhez eljusson a kormány pofátlan üzenete! Köszönjük!

loading...