Terrorcselekmény miatt vihetik el az ellenzéki képviselőket a Parlamentből

Az MSZP, a DK és a Párbeszéd képviselői elfoglalták azt a lépcsőt, ami Kövér László pulpitusához vezet, megakadályozni akarva ezzel a rabszolgatörvény elfogadását.

Fizikailag meggátolták tehát a házelnököt abban, hogy elfoglalhassa helyét. Időközben valami történt a szavazógépekkel, mert a képviselői igazolványok behelyezése nélkül is lehetett szavazni, és mivel a Tisztelt Házban megjelentek ismeretlen testőrök is, akár ők is szavazhattak, mindenféle igazolás nélkül. Elképzelhető, hogy emiatt érvénytelenek lesznek a ma elfogadott törvények.

Kövér a saját helyéről vezette le az ülést, de szokásához híven forr benne a bosszúvágy. Már kilátásba helyezte, hogy a mai esetet górcső alá veszik, és ki fogják vizsgálni, milyen tényállás valósult meg azzal, hogy az ellenzék megakadályozta, hogy a levezető elnök feljusson a pulpitusra. Ez a döntés az ellenzékiek „személyes életére is hatással lesz”.

Terrorcselekmény előkészítésével gyanúsíthatják meg a képviselőket

Az Index egyik olvasója jelezte, hogy felmerülhet, hogy az ellenzék terrorcselekményt készített elő a pulpitus blokkolásával. Bármennyire is abszurdan hangzik, a dolog nem tűnik teljes őrültségnek. Ha ugyanis valaki annak érdekében, hogy egy állami szerv ne tudja végezni a munkáját, hivatalos személy ellen erőszakhoz tesz előkészületeket (tehát például a parlamenti munka akadályozása érdekében elállja a levezető elnök útját, felmérve, hogy ez akár az elnök elleni erőszakba torkollhat), az elvileg kimerítheti ezt a tényállást (Btk 314, 315§).

Hogy ez megvalósult-e, az attól függ, hogy a képviselők szándéka pusztán a passzív ellenállásra irányult-e, vagy az előkészületeik esetleg túlmutattak-e ezen. Ez utóbbit a közvetítésben látottak alapján elég nehéz lenne bebizonyítani.

Könnyen lehet tehát, hogy a bajuszos nagyúr ehhez a piszkos eszközhöz is hozzányúl majd.

Oszd meg ezt a cikket, ha szerinted végre egy tökös lépést tett az ellenzék, és te is kiállsz értük! Köszönjük!

loading...