
Konok Péter keményen nekiszaladt a magyar miniszterelnöknek. A kirohanásának apropója az Orbán Viktorról Facebookon elterjedt fotó, amelyet mi is közreadunk.
Először is tehát következzen az említett fotó. (Figyelem, csak erős idegzetűeknek!)
Konok Péter pedig ezt írta mindezzel kapcsolatban:
„Nos, tényleg pironkodom, nem szoktam ilyet.
A testszégyenítés mindenképpen gáz; de ebben a képben annyi minden benne van, nem tudtam túllépni rajta. Ezek, úgymond, politikusok; emberek, országok sorsáról hivatottak dönteni.
A testbeszéd. Az arcok. A póz. Az üzenet.
Az idülten vigyorgó idióta, és a teljesen üres tekintetű, szétesett torzó.
Két üzletember. Gyűlölettel, félelemmel, hatalommal, elnyomással, hazugsággal és butítással kereskednek. Remekül élnek belőle, dúsgazdagok.”
Ám ez még semmi, hiszen így folytatja:
„Ha használt autókkal kereskednének, már rég tönkrementek volna. Ki venne ilyen pofáktól használt autót?
De azért szégyellem magam.”
Végezetül a népszerű publicista egy szomorú történettel illusztrálja a mondanivalóját:
„Brecht írta egyszer: „1933 nyarán néhány ismerősömmel Hitlerről beszélgettünk. … Valaki azt mesélte, hogy a mázolót régebben Münchenben sokszor látta egy lokálban, és hogy a mázoló egy márkáért hagyta arcul köpni magát. Aki ezt mesélte, hozzáfűzte, hogy ezt az igaz történetet a miénknél nagyobb körben sohasem mesélné el, mert véleménye szerint ez nem érv ilyen ember ellen. Erre egyik barátom, aki kommunista volt, ezt mondta: ‘Ilyen ember ellen ez is érv. Ilyen ember ellen számomra minden érv’ Ez volt az én véleményem is.”
Azt hiszem, lassan ez az én véleményem is, egyre kevésbé vagyok finnyás (vagy egyre finnyásabb vagyok?). De azért szégyellem ezt az egészet.”
Őszintén hálásak lehetünk, hogy van egy Konok Péterünk. Legalább van, aki le meri írni.