Kunhalmi Ágnes szenvedélyesebb, mint valaha: a politikus ezzel mindenkit meglepett

Kunhalmi kiakadt

Kunhalmi Ágnes tegnap élete egyik legszenvedélyesebb  Tv szereplését produkálta. A Hír TV-ben nyilatkozó politikust egy ATV-hez kiszivárgó állítólagos MSZP-DK megállapodás kapcsán hívták be. Ám ami a stúdióban történt, arra alig vannak  szavak…

Az  MSZP  budapesti elnöke a későbbiekhez képest  nyugodtan indított. Szerinte a Fidesz állhat a zavarkeltés  hátterében, hogy gáncsot vessen az ellenzéknek, ahol csak tud. Majd hozzátette, hogy  teljes összefogásra  van szükség, hogy lelkesek legyenek a  szavazók.

„Közös lista, közös miniszterelnök-jelölt kell Orbán Viktor leváltásához, és ezt minden ellenzéki párt tudja. Minden párt vezetőjének végre fel kellene fognia, hogy ezt várják a választók is. Közös lista és valódi összefogás nélkül Orbánnak újra meglesz a kétharmad” – fejtette ki a  véleményét részletesen.

Ám ahogy egyre jobban belemelegedett, Kunhalmi percről-perce szenvedélyesebbé  vált. Az interjú csúcspontján felindultan, hangosan,szinte már kiabálva állt ki az összefogás mellett.

Mint elmondta, már régen az utcákon kellene  kampányolnia a jelölteknek, az ellenzéki pártvezéreknek  pedig együtteserővel, közösen és fennhangon kritizálni Orbánt.

„Ezt kellene tenni. Ehhez képest még mindig sajtcetlikről beszélgetünk. A saját szavazóinkat köpjük arcon, mikor így viselkedik az ellenzék. (…) Ez a politika ebben az országban?!”

De nem állt meg itt az indulatos szocialista.  Azzal folytatta, hogy itt már régen nem pártérdekekről van szó. Itt az ország sorsa az, ami a kezünkben van.

„Ez csak az országról szól. Mi nem lehetünk olyanok, mint a Fidesz. Egy közös ellenfelünk van, az a nyomorult jobboldali politika, ami ezt az országot oda taszította, ahol van.”

Köszönjük, Ági! Talán pont ez a tűz és szenvedély hiányzik a baloldalról! Itt az idő változtatni végre!
(A beszélgetésről készült inspiráló összefoglalóért hála a 24.hu-nak.)

loading...