Az orbáni gyűlöletnek nincsen határa, elképesztő írás jelent meg a reflketor.blog.hu oldalon egy bántalmazott vak művészről.
Apám, Weszely Ernő, 65 éves szakmán belül elismert vak zongora- és harmonikaművész, aki a III. kerületben lakik egy körfolyosós földszinti lakásban. Alapvetően baloldali érzelmű ember, közélettel foglalkozik, sokat olvas (hangoskönyvet – a szerk.).
Múlt héten hétfő délután 3 óra körül apám hallotta, hogy valamit bedobtak a postaládájába, aztán rögtön csöngettek. Megkérdezte, hogy ki az, egy nő válaszolt, hogy bedobtak egy füzetet a postaládába, ezzel kapcsolatban akarnak vele beszélni. Úgy fogalmaztak, hogy „tájékoztató anyagot hoztak Soros Györggyel kapcsolatban”.
Apám kinyitotta az ajtót és két nyugdíjas nő állt ott, aki azt kérdezte tőle, hogy kitöltötte-e már a nemzeti konzultációt.
Apám kerek-perec közölte velük hogy nem, „megkukázta”, kidobta a kukába. Ezzel annyira kihúzta a gyufát, hogy a nők elkezdték tépni a haját és a bal fülét, rikácsoltak, hogy milyen hálátlan, migránsoztak, kerítéseztek, Soros bérenceztek. Pár másodpercig tarthatott az egész.
A szomszéd vetett véget a helyzetnek, amikor kinézett az udvarra, és megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben. Apám csak állt ott csodálkozva, hogy mi a fene történt, a nénik meg „úgy spuriztak le a lépcsőn a kijárat felé, mint a nyulak.”
A postaládába dobott kis füzetet kidobta és nyilván nem látta, mi van ráírva. Azt sem lehet tudni igazán, hogy a nőknek leesett-e, hogy ő nem lát.
Ebből is látszik amiről, egyre több szó esik mostanában: a kormány frusztrációt gerjeszt, majd agressziót szít, a következményeket pedig úgy állítja be, mintha ez lenne a normális reakció.
Rossz belegondolni, mi lett volna akkor, ha a nénik tudják: apám többször is eljátszotta Soros Györgynek a kedvenc dalát kb. 30 évvel ezelőtt a Waldorf Astoriában, ráadásul még borravalót is kapott érte