Színt vallott az intézetben felnőtt fiú, aki pert nyert a nevelőotthon ellen, és kíméletlenül beolvasott a KDNP-s államtitkárnak

Kép forrása: RTL-klub, Fókusz

Nem szokványos történetet tudhat magáénak Horváth Leon, aki annak idején pert nyert a nevelőotthonával szemben, amiért speciális gyerekotthonba helyezték. Azóta számos alkalommal szerepelt a médiában, többször foglalkoztak vele egyéb fórumokon is. Ezúttal színt vallott a Facebook-oldalán, és megmondta a magáét a sátánozó Aradszki András államtitkárnak.

Kiírását változtatás nélkül tesszük közzé.

„Nem vagyok a Sátán zsoldosa! Roma vagyok és meleg!

Kedves Aradszki András Képviselő Úr! Nem vagyok a Sátán, vagyis Soros György zsoldosa, és nem hinném, hogy lerombolom a család szentségét azzal, hogy a saját nememhez vonzódom.

Sokáig hittem az Önök kormányában, de aztán jött a menekültválság és minden megváltozott. A háborúk elől menekülők tízezrei segítséget, védelmet és békét szerettek volna kapni tőlünk, ehelyett csak az Önök gyűlölete és embertelen bánásmódja jutott nekik. Legutóbb pedig ketrecekbe zárták őket a határon, mint az állatokat az állatkertben. Utánanéztem a hivatalos adatoknak és azt láttam, hogy idén január és szeptember között 2725 menedékkérelmet adtak be Magyarországon, 83%-át olyan emberek, akik háború elől menekülnek vagy terrorveszélyben élték a mindennapjaikat. A menedékkérők közel fele gyermek vagy fiatalkorú, akik szüleik nélkül érkeznek az országba, és akiket most a hírek szerint Aszódra, gyakorlatilag egy börtönbe visznek át a fóti gyermekotthonból.

Kedves Aradszki Úr! Hol marad az embereség? Gyermekekről beszélünk, akiknek a szemük láttára mészárolták le a szüleiket, testvéreiket. Ön szerint nem ez valójában a „sátáni”?

Tudja sokáig bujkáltam a maga féle korlátolt és beszűkült látókörű emberek miatt, de ennek most már vége van! Nem tagadom meg magamat többé! Én végre szabadon, önmagamat felvállalva, boldogan szeretném leélni az életemet!

Korábban az Ön főnökének, Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak is megírtam, hogy min kellett keresztülmennem az elmúlt 19 évben. Öt éves voltam, amikor édesapám önkezűleg végett vetett életének és ekkor kerültem be a hazai gyermekvédelmi intézményrendszerbe. Ezalatt az idő alatt többször előfordult, hogy engem és a társaimat bántalmaztak vagy, hogy az életünkre törtek. Romaként és melegként még rosszabb volt a helyzet, mert az intézetben nem egyszer volt részem cigányozásban és buzizásban is!

Arra szeretném kérni Önt, hogy hagyja abba ezeket a sértő és bántó megjegyzéseket azok irányába, akik máshogy látják a világot és máshogy élik az életüket, mint Ön! Ez elvileg egy szabad ország, ahol mindenki szabadon élheti az életét és kérem, ehhez Önök is tartsák magukat! Én nagyon szívesen beszélgetek Önnel erről és megosztom az ezzel kapcsolatos gondolataimat és ennek tükrében szívesen meghallgatnám az Ön véleményét is! Igyunk meg egy teát vagy kávét!

Nemsokára elindítom blogomat és youtube-csatornámat amely társadalmi – közéleti témákkal, többek között a fentiekkel is foglalkozni. Ezek elérhetőségeit emailben elküldöm majd Önnek is.

Üdvözlettel:
Leon”

loading...