Konok Péter a napokban elindított „me too” – vagyis kontextusba emelve: én is érintett vagyok kampány részeként emlékeztetett minket, hogy nemcsak a közelmúltban kibukott nők elleni erőszak, szexuális megaláztatás kísér minket fekete felhőként.
Szó szerint idézzük Konok Péter történész bejegyzését.
„Mikor másfél éve a híres úszóedző nemi erőszaktevésétől volt hangos az ország, felidéződött egy kulcsmondat. A későbbi remek sportember mondta a megerőszakolt lánynak: „Innen nem mész el, mindjárt jönnek a többiek.”
Ez a mondat szimbolikus, jelszó is lehetne akár, a hatalom ordas mottója, házfalakon, emeletnyi betűkkel, kék óriásplakátokon, vagy pirosakon, tökmindegy. Ugyanazt jelenti:
Innen nem mész el, mert mi mondjuk meg, ki jöhet, ki mehet; innen nem mész el, mert itt kell élned, halnod, tetszésünk szerint. Senki vagy nekünk. Egy húsdarab vagy; vonzó húsdarab, de azért ne bízd el magad! Emberi erőforrás vagy nekünk, látunk benned fantáziát. A saját fantáziáinkat látjuk beléd. Alattvaló vagy, akit magunk alá gyűrünk, egyszer, kétszer, ahányszor éppen kedvünk tartja. Ismerős, bejáratott sebhelyek a nyakadon. A szemfogaink tépték. Most már aludj, hadd szóljon a kakas. Ne félj, holnap is kelleni fogsz. Vagyunk egy páran.
Tesztoszterontól, izomerőtől huhogó, uszodányi hatalomtól megittasodott hatalmaskodó kicsinyek. Országnyi hatalomtól dölyfülő aljas hatalmasok. Minden színben és méretben: mi vagyunk.
Szocializmusról szónokoló régi szatírok, ott integetve fölötted a dísztribünökön. Istenről, hazáról, családról papoló új perverzek. Földeket lekerítők, gyárakat síbolók, pártokat gründolók, Duna-partra hajtók, fákat kivágók, hajléktalanokat rugdosók, menekülteket hajkurászók, palotákat építtetők, kunyhókat dózerolók. Állami kamerákon kukkolók. Vagy éppen a másfélszoba-félkomfort nyomorában esténként sörösen pofozkodók.
A szemünket nézd! Ugyanaz a szem. Elfelhősíti a vágy, amit utánad érzünk.
Mert szeretünk.
Magunkat szeretjük benned. Felizgat minket a kiszolgáltatottságod. Számunkra ez a szeretet. Szeretünk beszélni a szeretetről.
Mindig itt vagyunk. Itt voltunk. Parádés erekció feszíti nadrágunkat. Feküdj hanyatt. Szerintünk élvezni fogod. Szerintünk pont ezt akarod. Amúgy meg, mindegy is. Jönnek a többiek. A fehérvári huszárok. Énekelj velünk. Jobb, ha énekelsz.
Jönnek a többiek. És utána is, csak jönnek. Elmagyarázzák, hogy jó volt. Elmesélik, hogy te akartad. Felmentenek minket. Mert ők is mi vagyunk. Nem lehet igazad, mert az igazság mi vagyunk. Egy fülledt uszoda, ez az igazság. Egy fülledt ország, olyan klórszagú. Nedves, penészesedő törülközők. Túlfeszített víztükrök. Innen nem mész el. Ha kell, lúggal locsolunk. Csakis a te érdekedben. Kiabálj csak, ha fáj. Senki sem hallja meg. Csak a senkik hallják meg. Mi azt halljuk úgyis, hogy örvendezel. Elmondjuk, hogy jó neked.
És szégyelld magad. Nézz ránk, és szégyenkezz. Ha bűn van itt, az csak a te bűnöd. Belőled táplálkozunk. Jönnek a többiek.
Mondd nekik, helló!”