
Hanoiban a magyar miniszterelnök megállapodást írt alá arról, hogy Magyarország kórházat épít Vietnamban.
Magyarország azért választotta Vietnamot térségi stratégiai partnerének, mert hosszú ideje jó a diplomáciai együttműködés a két ország között, továbbá mert mintegy háromezer olyan vietnami állampolgár van, aki az iskolai képzettségét Magyarországon szerezte, Magyarországon pedig él egy becsületes és szorgalmas családokból álló többezres vietnami kolónia – áradozott a magyar miniszterelnök, aki azt is hozzátette: stratégiai elemzők (?) szerint a következő harminc évben Vietnam lesz a világ egyik leggyorsabban fejlődő országa.
Orbán Viktor elmondta: az általa vezetett politikai-üzleti delegáció azzal a céllal érkezett Hanoiba, hogy kifejezze Magyarország tiszteletét Vietnam iránt és elismerését a gazdasági fejlődéséért. Emellett célul tűzte egy új fejezet nyitását a két ország kapcsolatában.Végül hivatalos budapesti látogatásra hívta vietnami kollégáját.
forrás: nepszava/mti
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tudom, hogy az ön életében nagyon fontos, hogy keleti barátokat szerezzen magának. Bizonyára a felcsúti aréna magaslataiból nem tudja, hogy mi megy ebben az országban ezért egy kicsit segítek Önnek. Hónapokat kell várni a magyar egészségügyben egy komolyabb orvosi beavatkozásra. A betegeket olyan típusú étellel etetik, hogy ha Önnek ezt kellene ennie akkor bizony nem röhögne tovább magán a fél internet, hogy milyen helyes pocakot növesztett. Fogalmam sincs róla, hogy mikor gondolta azt, hogy Önnek bárki felhatalmazást adott arra, hogy a magyar adófizetők pénzéből Vietnámban építsen kórházat.
Kicsit nézzen utána, hogy hány ember hal meg ma a hazánkban a magyar egészségügyben a kórházi fertőzések miatt. Ez már nem játék Viktor, álljon le, a magyar emberek életével játszik!